Author: Pallagi Marianna

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar–ukrán szakán szerzett diplomát 2012-ben. Ugyanebben az évben részt vett a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által meghirdetett médiaképzésen. Ezt követően gyakornokként, majd teljes körű munkatársként csatlakozott a Kárpátalja.ma szerkesztői gárdájához. 2018-tól a honlap főszerkesztője.
  • Lerombolnák a gízai szfinxet

    Az egyiptomi szalafisták vezére felszólította az ország államfőjét, hogy romboltassa le a gízai szfinxszobrot, mivel az mint embert ábrázoló „bálványkép” ellentétes az iszlám jogrenddel, a saríával.

  • A hettiták találták fel a gitárt?

    Török régészek úgy vélik, a világ legrégibb hangszerét találták meg, amikor egy gitárra nagyon hasonlító tárgy három és félezer éve sziklába vésett ábrázolását fedezték fel ásatások során az észak-anatóliai Alacahöyükben, a hettita birodalom egykori fővárosától, Hattuszasztól 30 kilométerre északra. A Corum tartományban folytatott ásatások arról tanúskodnak, hogy a hettita civilizáció már 3500 éve használta zenélésre…

  • Mitől vagyunk rosszkedvűek?

    Az egyre rövidülő nappalok és a sokszor borús, esős időjárás rossz hatással lehet a közérzetünkre. Szakértők megmondják, hogyan védekezhetünk a téli időszakban sokakat érintő lehangoltság és álmosság tünetei ellen – derül ki az Orvostkeresek.hu hírleveléből.

  • Miért fogyasszunk kecsketejet?

    Bár őseink korában a kecsketej fogyasztása igen gyakori volt, napjainkra ez meglehetősen visszaszorult. Pedig értékes tápanyagokat tartalmaz, és a nagyobb piacokon, termelői- és biopiacokon könnyen hozzá is juthatunk.Szerencsére ma már egyre több kisebb, közepes gazdaságban foglalkoznak kecskék tartásával, ugyanis minimális gondozást és odafigyelést igényelnek, viszont tejük annál értékesebb tápanyagokat tartalmaz.

  • Ukrajna a németektől vesz orosz gázt

    Beindult az ukrán gázimport – csak éppen nem az évek óta rizikós és drámai eseményeket is előidéző oroszországi irányból, hanem nyugatról. A helyzet kis szépséghibája, hogy a német cég által szállítani vállalt gáz is orosz – csak a németek olcsóbban vették, mint ahogy azt az ukránoknak keletről kínálták.

  • Klicsko nagyon megverte Wachot

    Egyhangú pontozással győzött Vlagyimir Klicsko Mariusz Wach ellen szombat este Hamburgban. Az ukrán nehézsúlyú bokszbajnok két menetben is megtántorította ellenfelét, aki végül mégis kihúzta talpon a tizenkét menetet. Noha a kiütés elmaradt, Klicsko rendkívül magabiztosan nyert.

End of content

End of content