Nem fordult a kocka: lejtmenetben a magyar gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium a nemzetközi folyamatokkal magyarázza a csökkenést, az ugyancsak ma kijött német és francia GDP adat ugyanakkor jobb lett a vártnál. Másfél éves recessziós állapotban van az ország, mivel utoljára a tavalyi első negyedévben produkált 0,1 százalékos növekedést a magyar gazdaság.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a CNN-nek adott júniusi interjújában ugyanakkor még azt állította, hogy a válságnak vége, az idei év „még egy kicsit rizikós”, de jövőre nagy növekedést vár (az Európai Bizottság 2013-ra mindössze 0,25 százalékos növekedést jelez előre őszi prognózisában). A nemzetgazdasági miniszter még ekkor is inkább pozitívabban látta a magyar gazdaság állapotát, stagnálásra, vagy enyhe pluszra számított, bár az akkori adatok tükrében már kénytelen volt számba venni a gazdasági zsugorodásának lehetőségét is.
A magyar kormány időközben azonban módosította a várakozásokat, 1,2 százalékos gazdasági csökkenéssel számolt az idei évre októberben az Európai Uniónak (EU) megküldött prognózisában.

Az aszály is ludas
A KSH közlése szerint a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. Az információ, kommunikáció, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A visszaesést jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése. Az ezévi aszálykároknak köszönhetően egyrészt korrigálni kellett a GDP 2. negyedévi adatát, másrészt az aszály módosította más nemzetgazdasági ágak 3. negyedévi enyhe pozitív irányú elmozdulását.
A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek – közölte a statisztikai hivatal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a nemzetközi trendeket okolja
Az NGM szerint a KSH ma reggeli közleménye alapján a magyar gazdaság továbbra sem tudott elszakadni az alapvetően nemzetközi trendek által jelzett növekedési pályától. A GDP az előző évhez képest 1,5 százalékkal csökkent a nyers adatok alapján, míg 1,4 százalékkal a naptárhatástól megtisztított adatok alapján. A minisztérium közleménye szerint bizonyos, hogy az aszálykárok következtében a termelési oldalt jelentősen befolyásolta a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése. A felhasználási oldalon valószínűleg továbbra is a nettó export jelentett jelentős, növekedéshez való hozzájárulást.
A magyar GDP adat kisebb meglepetést okozott, mivel egyes magyar elemzők ugyanennyi százalékpontos növekedéssel számoltak – és nem csökkenéssel. Az elemzők éves szinten pedig mindössze 0,9 százalékos csökkenést feltételeztek.
Londoni elemzőket ugyanakkor nem érte váratlanul az adat, a JP Morgan például épp 0,2 százalékos növekedést várt a harmadik negyedévre negyedéves alapon, éves összevetésben pedig 1,2 százalékos csökkenéssel számoltak. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a működési területéről minap összeállított idei éves jelentésében (Transition Report 2012) azt jósolta, hogy az idén 1,5 százalékos GDP-visszaesés valószínű a magyar gazdaságban, és a bank szerint a recesszió áthúzódik a jövő évre is.
Az tény, hogy a Magyarország legnagyobb exportpiacának számító és egyben Európa legnagyobb gazdaságának tekinthető Németország GDP növekedése lassulóban van, ám ott még korántsincs recesszió. A magyar export ugyanakkor idén szeptemberben csökkenésnek indult, forintban 4,6 százalékkal volt kevesebb a kivitel értéke, mint 2011 kilencedik hónapjában. Emellett az import is lefelé fordult, itt 4,8 százalékos volt a csökkenés tavaly szeptemberhez képest.
Forrás: hvg.hu