Az önzés boldoggá tesz
Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot – állítják amerikai kutatók.
Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot – állítják amerikai kutatók.
A 96 éves Ramadzsit Ragavnak és 52 éves feleségének most született meg a második kisfiúk.
A csuklás a rekeszizom akaratlan, görcsös összehúzódása miatt következik be. Alapvetően ártalmatlan élettani jelenség, de ha túl gyakran jelentkezik, betegség előjele is lehet.
Az államfő barbarizmusnak nevezte a nőjogi aktivisták tettét, amellyel szemben – mint mondta – a hatóságoknak a lehető legkeményebben kell fellépniük.
A munkácsi klán semmibe veszi Kárpátalja legnagyobb nemzeti közösségét – olvasható a KARPATNEWS internetes hírportálon.
Befektetőket keresnek a kárpátaljai Uzsok lakosai a település alatt található ásványvízlelőhely hasznosítására.
Alexander Eben idegsebész évekig a Harvardon tanított. Soha nem hitt a túlvilági élet létezésében, ám véleménye gyökeresen megváltozott, amikor kómába esett, s egy teljesen más világba csöppent bele.
A heves esőzés miatt elhalasztották a lengyel–angol labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést. Az európai selejtezők H-csoportjában Montenegró 1–0-ra nyert Ukrajnában, míg Moldova San Marinóból hozta el a három pontot. LENGYELORSZÁG–ANGLIAHiába rendelkezik behúzható tetővel az idei Eb-re épített Varsói Nemzeti Stadion, a lengyel–angol mérkőzést a heves esőzés miatt el kellett halasztani. A tetőt biztonsági okokból nem lehetett behúzni…
Leáldozóban a benzinturizmus: a hatósági adatok szerint idén – a tavalyihoz képest – tízmillió literrel kevesebb üzemanyag érkezett Magyarországra az ukrán–magyar határról.
Sebastian Vettel zsinórban harmadik győzelmét aratta a hétvégi Koreai Nagydíjon, mellyel átvette a vezetést a bajnokságban. A Red Bull németje mögött Webber és a Ferrari duója, Alonso és Massa végzett.
End of content
End of content