Hamilton idén először győzött
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel idénybeli első sikerét ünnepelhette.
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap, ezzel idénybeli első sikerét ünnepelhette.
Új egészségügyi előírásokat hagytak jóvá az óvodák számára – adta hírül a zaholovok.com.ua május 25-én.
Tisza, Uzshorodszkij és Zakarpatszkij márkájú konyakot hamísítottak Ungváron – közölte a pmg.ua hírportál május 27-én.
A halálos baleset Csernyihiv megyében történt május 25-én – tette közzé a pmg.ua hírportál.
A Munkácsi Városi Tanács döntött a vár melletti parkoló megépítésének ügyében – adta hírül a pmg.ua hírportál május 26-án.
Futóversenyt rendeztek az ukrajnai határőrök számára az ungvári Bozdos parkban – közölte a life.net.ua hírportál május 25-én.
Verslábakra cipőt húzni
Súlyosbodtak a harcok a kelet-ukrajnai Donyeck melletti, ukrán ellenőrzésű Avgyijivka településnél, ahová a kijevi védelmi minisztérium pénteki közlése szerint két gépesített zászlóaljat vezényeltek a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok.
Tíz nemzetközi határátkelőhely Kárpátalján történő megnyitásához kéri az ukrán külügyminisztérium támogatását Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója.
Kész Ukrajna államfője lenni – jelentette ki pénteki kijevi sajtótájékoztatóján Nagyija Szavcsenko ukrán katonanő, aki két nappal korábban fogolycsere keretében térhetett haza Oroszországból, ahol csaknem két évet töltött börtönben.
End of content
End of content