Határőrök versenyeztek Ungváron

Szerző: | 2016.05.28., 13:13 | Sport

Futóversenyt rendeztek az ukrajnai határőrök számára az ungvári Bozdos parkban – közölte a life.net.ua hírportál május 25-én.

A sporteseményt az Avangard stadionban nyitották meg. Az ünnepség elején egyperces csenddel emlékeztek meg a háborúban elesett katonákról, határőrökről.

Jurij Kirjuhin, a csapi határőrség helyettes vezetője köszönetet mondott a sportbizottságnak a rendezvény megszervezéséért. Hozzátette, hogy a verseny jó alkalom a találkozásra, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a háború idején nagy szükség van a fizikai állóképességre, ezért az ilyen rendezvényeknek valóban fontosak.

A megmérettetésben 31 csapat vett részt 124 katonával, közülük 43-an jelenleg is a terrorelhárítási övezetben szolgálnak.

A jelentkezők 1000, 2000 és 3000 méteres síkfutásban, valamint váltófutásban versenyezhettek. Idén első helyezést nyert az Azovi–Fekete-tengeri, másodikat a Nyugati, harmadikat pedig az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nemzeti Akadémiájának csapata.

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This