Sok a hamisított vodka Kárpátalján
Megközelítőleg 168 ezer hrivnya értékben foglaltak le vodkát Kárpátalján ebben az évben.
Megközelítőleg 168 ezer hrivnya értékben foglaltak le vodkát Kárpátalján ebben az évben.
Ukrán sajtójelentések szerint Grad rakétarendszerrel három sorozatot lőttek ki szerda este Oroszországból Ukrajna területére.
Csak olyan rendezés képzelhető el Ukrajnában, amelynek során nem sérülnek a kárpátaljai magyarok érdekei – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
A kelet-ukrajnai harcok utáni újjáépítésbe az oligarcháknak is be kell kapcsolódniuk – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerdán a Donyeck megyei Szlovjanszkban tett munkalátogatásakor.
Már ősztől megkezdik a gáz próbamennyiségben történő szállítását, ami éves szinten közel hárommilliárd köbmétert jelent.
Az ukrán légierő felújította támadásait szerdán, és több célzott csapást hajtott végre a szakadárok állásai ellen Kelet-Ukrajnában – közölte a védelmi minisztérium.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere Facebook-oldalán közölte, hogy a védelmi minisztérium utasítása szerint 130 fős területvédelmi alakulatot hoznak létre a Beregvidéken.
Négy katonát és egy luhanszki lakost majdnem egy hónapig tartottak fogva a szakadárok Kelet-Ukrajnában.
Aggodalmának adott hangot Gajdos István, a kijevi parlament egyetlen magyar képviselője amiatt, hogy a készülő ukrán alkotmánymódosítás a jelenleginél jóval kisebb lehetőséget biztosítana a kisebbségi nyelvek regionális használatára.
A magyar külpolitika az ukrán válság kitörése óta kiáll a független, demokratikus, a jogállamiságot tiszteletben tartó Ukrajna mellett, amely figyelembe veszi az Európa Tanács nemzetiségi jogi szabályozását – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
End of content
End of content