Rosberg nyerte a Német Nagydíjat, Hamilton harmadik lett
A bajnoki listavezető német Nico Rosberg nyerte a Német Nagydíjat, élete első győzelmét aratva hazai pályán.
A bajnoki listavezető német Nico Rosberg nyerte a Német Nagydíjat, élete első győzelmét aratva hazai pályán.
Újabb nehézfegyvereket adott Oroszország a kelet-ukrajnai szakadároknak – jelentette ki Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján.
Digitalizálják a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának valamennyi dokumentumát.
Mottó: „Minden dolognak mértéke az ember” / Prótagorász /
Bár július 13-án, vasárnap Dél-Amerikában befejeződött a labdarúgó-világbajnokság, de az öreg kontinensen még csak ez után indult be a futballdömping.
Ukrajna nemzetközi jogi kereseteket készít elő annak érdekében, hogy nyilvánítsák világszerte terrorszervezetekké a donyecki és a luhanszki szakadárok úgynevezett „népköztársaságait” – közölte Petro Porosenko ukrán elnök szombaton, amikor Kijevben fogadta Frans Timmermans holland külügyminisztert.
Július 19-én vette kezdetét a tengerek istenének kétnapos ünnepe a kaszonyi termálfürdőben.
A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.
A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához.
Az Állami Földhivatal Kárpátalja megyei igazgatóságának és helyi kirendeltségeinek szakemberei 25, összesen 308,06 hektár alapterületű földrészleget jelöltek ki a terroristaellenes műveletekben részt vevő katonák számára.
End of content
End of content