Bár július 13-án, vasárnap Dél-Amerikában befejeződött a labdarúgó-világbajnokság, de az öreg kontinensen még csak ez után indult be a futballdömping.
Mind a Bajnokok Ligájában, mind pedig az Európa-ligában nagyüzem volt, hiszen előbbiben tizenhét, míg utóbbiban negyven mérkőzést rendezetek meg a második selejtezőkörben. Július 15-én a magyar csapatok közül először a legrangosabb európai kupában érdekelt DVSC lépett pályára az északír bajnok Cliftonville otthonában. Az összecsapás egyértelmű esélyesének számító hajdúságiak agilisan kezdték a mérkőzést, ám az első negyedóra végéhez közeledve mégis ők szorultak be saját kapujuk elé. Novakovicsnak három bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy megőrizze kapuja érintetlenségét. A folytatásban szép lassan kijött a szorításból a Loki és fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. A magyar játékosok közül Tisza és Máté is közel járt a gólszerzéshez, ám a legnagyobb bravúrt mégis a hazaiak kapusának kellett bemutatnia Bódi bal alsóba tartó lövésénél. A szünetet követően továbbra is támadásban maradt a magyar bajnok, ám Korhut beadása után Sidibe lövése csak a keresztlécet találta el. A második játékrészben szinte futószalagon jöttek a debreceni csapattól a helyzetek, ám a csereként beállt Seydi labdaszerzése után a bal felső mellé lőtt, majd Bouadla passzát követően Devlint találta el. A hajrában ismét a francia légiós szerezhette volna meg a győzelmet jelentő találatot, ám sistergős bombája kevéssel a kapu felé szállt. A mérkőzés így gólnélküli döntetlennel ért véget.
Két nap múlva három magyar csapat is pályára lépett az Európa-ligában. A Győri ETO a svéd IFK Göteborg ellen kezdte meg a szereplését az idei európai kupaszezonban. Az ETO-stadionban úgy tűnt, hogy magyar szempontból jól indul a mérkőzés, hiszen az első kapura lövés a házigazdáké volt. Kronaveter szabadrúgásánál Sandbergnek kellett hárítania. A nyolcadik percben azonban jött a hidegzuhany: a bal szélen Lasse Vibe egy hajszálpontos passzal kilépett a kissé beragadó Svec mögött és betört a tizenhatoson belülre. A vendégek játékosának első kísérletét Kamenár még védte, de az ismétlésnél már tehetetlen volt. A folytatásban bár támadott a Győr, de játékából hiányzott az átütő erő. A kissé lassan és körülményesen játszó hazaiak azonban így is kiegyenlíthettek volna, ha Máté, Kronaveter, vagy akár Dudás kicsit jobban céloz. Az 1:0-s első félidő után egy támadóbb szellemű ETO kezdte meg a második játékrészt, de ez a felállás sem bizonyult sikeresebbnek, mint az előző. Az 56. percben egy bal oldali sarokrúgás után Larsson lőtt jobbal 17 méterről. A lövésébe az ötös közelében Johansson beletette a lábfejét, így a labda irányt változtatva a balra elmozduló Kamenár mellett a kapu jobb oldalában landolt. Alig nyolc perc elteltével egy hazai ziccer maradt ki. Egy jobb oldali beívelésnél Rudolfról megfeledkeztek a svéd védők, de a válogatott támadó öt méterről kapu fölé bombázott. A mérkőzés hajrájában Mahlangun megadta a kegyelemdöfést a Győrnek. A 84. minutumban Sobralense lapos beadását Larsson sarokkal továbbította a dél-afrikai játékosnak, aki egy állítás után a jobb alsóba lőtt, beállítva ezzel a 3:0-s göteborgi győzelmet jelentő végeredményt.
A másik zöld-fehér csapat, a Ferencváros sem úszta meg vereség nélkül. A Fradi ugyanaznap Fiumében a Horvát Kupa-győztes HNK Rijeka vendégeként lépett pályára. Az összecsapás első félidejében teljesen alárendelt szerepet játszottak a fővárosiak, a Doll-legénység minden erejét lekötötte a védekezés, az FTC jóformán még a félpályát is alig lépte át az első 45 perc alatt. A házigazdák viszont sorra alakították ki a kisebb és nagyobb helyzeteket, csak Dibusz bravúrjainak volt köszönhető, hogy a játékrészt sikerült megúsznia kapott gól nélkül a magyar csapatnak. A fordulás után sem változott a játék képe: továbbra is a Fradi térfelén passzolgattak a házigazdák, várva a megfelelő alkalomra, hogy támadóikat helyzetbe hozzák. Ez a második játékrész alatt is többször sikerült nekik, de Dibusz eszén nem tudtak túljárni a horvát támadók. A 85. percben aztán góllá érett a Rijeka fölénye, ekkor Kramaric cselezte be magát a magyar tizenhatoson belülre, ahol az első tétmérkőzését játszó Havojic buktatta őt, a jogosan megítélt tizenegyest Krstanovic értékesítette. A hátralévő időben már nem változott az állás, így a horvátok 1:0-ra megnyerték a találkozót. Az eredményt tekintve a Fradi sorsa nem kilátástalan, de a mutatott játék alapján kisebb csoda kellene a továbbjutáshoz, hisz a fővárosiaknak a kinti mérkőzés során egyetlen kapura tartó lövésük sem volt.
A magyar csapatok becsületét a DVTK mentette meg: a kupagyőztes diósgyőrieknek a bolgár Liteksz otthonában sikerült nyerniük. A mérkőzést az esélyesebbnek tartott házigazdák kezdték aktívabban, a Balakov által dirigált Liteksz rögtön a találkozó elején nekiesett a magyar csapatnak, ám Antal Botond bravúrjainak köszönhetően megúszta gól nélkül ezt a nehéz időszakot a DVTK. A folytatásban továbbra is főlényben játszott a hazai gárda, de a magyar csapat kapuján már nem volt akkora a nyomás, mint az első negyedórában. Sőt a félidő végén sikerült helyzetet is kialakítani a Diósgyőrnek. Gosztonyi beadása után a kapus által kiütött labdát Egerszegi lőtte kapura 13 méterről. A hálóba tartó játékszert végül Bodurov fejelte ki a gólvonalról, így 0:0-val vonultak az öltözőbe a csapatok. A térfélcserét követően sem változott a játék képe: a házigazdák fölényben játszottak. A 83. percben aztán váratlanul megszerezte a vezetést a DVTK. Bognár a tizenhatos jobb oldaláról középre centerezett, ahol az érkező Németh Milán öt méterről a hálóba lőtt. A bekapott találat után teljesen kitámadott a Liteksz az egyenlítés reményében, ám a hazaiak újabb gólt kaptak. A 90. percben egy gyors diósgyőri kontra végén Németh lekészítése után Grumics tizenegy méterről kilőtte a bal felsőt, s ezzel beállította a 2:0-s végeredményt.
Az ukrán csapatok közül egyedül a Zorja kezdte meg a szereplést a nemzetközi porondon, a luhánszki alakulat az El-ben az albán KF Lacinál vendégeskedett. A két csapat összecsapását az ukrán gárda kezdte jobban, amely a 23. percben egy öngólnak köszönhetően a vezetést is megszerezte. Karavajev szélről érkező beadását a hazaiak középső védője, Arjan Seta fejelte saját kapujába. A gól után még inkább érződött a Zorja fölénye, de újabb találatot csak a második félidő elején sikerült szereznie Venidub tanítványainak. A 47. percben Kamenjuk dobta be a labdát Bolinak, aki a túloldalon egyedül álló Ljubenovichez passzolt. A szerb játékos félfordulatból az albán kapus mellett a hálóba lőtt. A 75. percben tovább növelte előnyét a luhánszki együttes. A második gólban elévülhetetlen érdemet vállaló Boli a bal szélen lerázta védőjét és betört a hazai tizenhatoson belülre, majd a kapus mellet a hálóba gurított. A Zorja végül második nemzetközi szereplését 3:0-s győzelemmel zárta.
A BL 2. selejtezőkörének eredményei: Cliftonville (északír)–DVSC-TEVA (magyar) 0:0 FC BATE Boriszov (fehérorosz)–KS Skënderbeu (albán) 0:0 FC Santa Coloma (andorrai)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0:1 FC Dinamo Tbiliszi (grúz)–FK Aktobe (kazah) 0:1 HSK Zrinjski (bosnyák)–NK Maribor (szlovén) 0:0 FC Sheriff (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói) 2:0 Sparta Praha (cseh)–FC Levadia Tallinn (észt) 7:0 Malmö (svéd)–Ventspils (lett) 0:0 Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi) 1:0 KR Reykjavík (izlandi)–Celtic FC (skót) 0:1 FK Partizan (szerb)–HB Tórshavn (feröeri) 3:0 Legia Warszawa (lengyel)–Saint Patrick’s Athletic (ír) 1:1 Rabotnicski (macedón)–HJK Helsinki (finn) 0:0 Dinamo Zagreb (horvát)–VMFD Zalgiris (litván) 2:0 Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi) 40 Valletta FC (máltai)–Qarabag FK (azeri) 0:1 Strömsgodset IF (norvég)–Steaua Bucuresti (román) 0:1