Július elsején szünetel a vízszolgáltatás Beregszászban
Július 1-jén közép-európai idő szerint 11:00–16:00 óra között, azaz öt órán keresztül szünetel a vízszolgáltatás Beregszászban.
Július 1-jén közép-európai idő szerint 11:00–16:00 óra között, azaz öt órán keresztül szünetel a vízszolgáltatás Beregszászban.
Lemondott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöki tisztségéről Gajdos István, az ukrán parlament képviselője, aki azt reméli, hogy e lépésével lehetővé teszi a szervezet megállapodását az anyaországgal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), és elősegíti a kárpátaljai magyar közösség összefogását – jelentette be nyilatkozatban az UMDSZ elnöksége.
30 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy kárpátaljai kisbuszban Fehérgyarmaton.
Az orosz államfő ismét a kelet-ukrajnai tűzszünet meghosszabbítására szólította fel Kijevet az ukrán és a francia elnökkel, valamint a német kancellárral folytatott vasárnapi telefonbeszélgetésében.
Hogy megvalósítsuk önmagunkat, néha célszerű váltanunk…, s nem feltétlenül kell határt szabnunk a tanulás, munka és családalapítás között, hisz kellő kitartással mindez egy időben is kivitelezhető. Kellő bizonyíték erre jelenlegi interjúalanyunk, Kész Géza eddigi életútja.
5280 üveg hamisított vodkát találtak egy mikrobusz ellenőrzése során az ukrán adóügyi minisztérium kárpátaljai főosztályának munkatársai – adta hírül a karpatnews.in.ua június 26-án.
A jelenlegi Ukrán Alkotmány szerint az elnök a parlamenti koalíció javaslata alapján állít miniszterelnök-jelöltet.
A szelektív hulladékgyűjtés céljából új konténereket helyeztek el Ungvár utcáin április 23-án.
Kárpátalján 355 700 háztartás található, melyek az ukrajnai háztartások 2,1 százalékát teszik ki.
A brazil válogatott 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel 3-2-re győzte le Chile csapatát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság első szombati nyolcaddöntőjében.
End of content
End of content