Áll a kettős kereszt Beregszász főterén
Advent második vasárnapján immár hagyományosan kettős keresztet állítottak Beregszász egyik legforgalmasabb pontján, a városi piac bejáratánál.
Advent második vasárnapján immár hagyományosan kettős keresztet állítottak Beregszász egyik legforgalmasabb pontján, a városi piac bejáratánál.
Míg a rendőrség 50 ezer tüntetőről tesz bejelentést, a kijevi tüntetés szervezői és koordinátorai úgy vélik, hogy december 8-án a tüntetés résztvevőinek száma meghaladta az egymillió főt is.
A magyar válogatott is megkezdte szereplését december 7-én a szerbiai női kézilabda-világbajnokságon.
Az ukrán ellenzék felhívására ismét több tízezren gyűltek össze vasárnap délben a kijevi Függetlenség terén, hogy előrehozott elnök- és parlamenti választásokat követeljenek, valamint kiálljanak az ország európai integrációja mellett.
A „beregszászi főiskola kaput nyit a tudomány felé”, hogy belépünk-e annak világába, csak rajtunk múlik.
A Borzsa-havasok lejtőiről alákanyargó Borzsa folyó felső folyásánál húzódott egykor a történelmi Bereg és Máramaros vármegyék határa.
Eldőlt, hogy a WBO szervezetnél is nehézsúlyú világbajnoki címet őrző Vlagyimir Klicskonak kötelező címvédése keretében az ausztrál Alex Leapai ellen kell ringbe lépnie.
A 2013-as évben hatmillió hrivnyát különítettek el a csernobili katasztrófa áldozatainak Kárpátalján.
Moszkva és Kijev nem tudott megállapodásra jutni az orosz gáz árának csökkentéséről – közölte szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
Közel százezer tankönyvet és internetes szakmai háttéranyagot juttat el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az anyaország határain kívül eső területekre a külhoni szakképzés támogatására.
End of content
End of content