Rakott palacsinta recept
Palacsinta – kissé más formában. Garantáltan szeretni fogja az egész család!
Palacsinta – kissé más formában. Garantáltan szeretni fogja az egész család!
Azon diákok kaphatnak ösztöndíjat, akik kiemelkedő eredményeket érnek el a tanulásban és a tudományos munkában, valamint azok, akik szociálisan hátrányos helyzetben élnek – közölte Szerhij Kvit oktatási miniszter a Csernyihivi Nemzeti Technológiai Egyetem diákjaival folytatott találkozásakor – adta hírül a zaholovok.com.ua.
Május 22-én második alkalommal rendezték meg a beregszászi alsós tanulók városi szavalóversenyét, amelyen ezúttal Weöres Sándor verseit szavalták a kisiskolások.
Késő tavasszal előszeretettel készítjük friss zöldségekből az ételeinket. Az újburgonyának igazán nehéz ellenállni.
Fontos volna megérteni ma is Isten nyelvét, ami a szeretet – mondta pünkösdi üzenetében a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Az egyház és a társadalom megújulását szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén, amely a Szentlélek eljövetelét ünnepelte.
Mans Zelmerlöw svéd énekes nyerte Heroes (Hősök) című dalával a 60. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Bécsben. A Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie Wars For Nothing című számával a 20. helyen végzett.
Május 21-én immár harmadik alkalommal rendeztek karriernapot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II. RF KMF). A rendezvény főszervezője a Rákóczi-főiskola Tanulmányi- és Karrier-követési Osztálya volt.
Mutatós olcsó édesség. Ünnepi alkalmakra is készíthető.
Ihor Likarcsuk, az Ukrán Oktatásminőség-értékelő Központ igazgatója részletezte az idei ukrán nyelv és irodalom külső független teszt lesújtó eredményeit – tette közzé a 5 kanal tévécsatorna a híroldalán május 15-én.
End of content
End of content