A nemzeti öntudat motiválása az éter hullámain keresztül
Kevés olyan kárpátaljai magyar ember akad, aki ne látta volna már valahol a Sion Rádió nevét.
Kevés olyan kárpátaljai magyar ember akad, aki ne látta volna már valahol a Sion Rádió nevét.
Az ukrán ellenzék kész akár egy hónapon át akadályozni a parlament munkáját annak érdekében, hogy Viktor Janukovics elnök feloszlathassa a törvényhozást – jelentette ki pénteken Kijevben Mikola Tomenko, az Ukrán Legfelsőbb Tanács alelnöke, az ellenzéki Julija Timosenko Blokk (BJUT) parlamenti képviselője.
Mind a nyolc helyszínt – négyet Lengyelországban, négyet Ukrajnában – a semmiből építették, vagy teljesen átalakították a tornára. Reméljük, a futball sem lesz kevésbé látványos!
Kárpátalján már régen megjelent az első epertermés. Habár az árak még mindig magasak, a termelők állítják, hogy a termés teljesen érett, ráadásul műtrágya használata nélkül érték el a szép eredményt.
Az Ukrajnában politikai okból letartóztatottak azonnali és feltétel nélküli szabadlábra helyezését sürgette az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott egyik határozatban.
A közterületeken való dohányzás teljes körű betiltásáról fogadott el törvénymódosítást csütörtökön az ukrán parlament, amellyel tovább szigorította a köztéri dohányzás visszaszorítását célzó korábbi jogszabályokat.
Pokolgépet hatástalanítottak a tűzszerészek csütörtökön Ungváron, a kárpátaljai körzeti adminisztratív bíróság épületénél.
Ma rendezik az 57. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A 18 színpadra lépő előadó közül tíz kerül a szombati döntőbe, amelyben már ott van a Magyarországot képviselő Compact Disco.
Csengő fül, zsibbadás, érzéketlenség a lábakban: lehet, hogy egy rosszul választott nadrág az oka.
Anselm Grün bencés szerzetes és Jan-Uwe Rogge pedagógus könyve a gyermeki lélek istenkereséséről tavaly év végén jelent meg németül, a napokban pedig olasz nyelven. Az Avvenire az olasz megjelenés kapcsán idézi a kötetből azt a részt, amely a gyermekek spirituális útkereséséről szól.
End of content
End of content