A nemzeti öntudat motiválása az éter hullámain keresztül

Kevés olyan kárpátaljai magyar ember akad, aki ne látta volna már valahol a Sion Rádió nevét. Annak idején, amikor a rádióstúdió története elkezdődött, néhány önkéntes és elavult technikai eszközök segítségével állítottunk elő néhány perces rádióműsort. Ma már 24 órás on-line adás szerkesztésén dolgozunk nap mint nap azért, hogy bíztassuk, erősítsük hitükben a maroknyi kárpátaljai magyarságot: itt élni és küzdeni kell!
A Beregszászi Református Gyülekezet, és annak vezetői rengeteget tettek azért, hogy ez a kis közösségi rádió idáig fejlődjön. És itt nem áll meg a növekedés: a Magyar Külügyminisztérium támogatásával az utóbbi hónapokban sikerült felújítanunk a rádió stúdió helyiségét, jelentősen kibővítve azt. Ezzel sikerült javítani a rádiós szerkesztők munkakörülményeit, és elérni, hogy a rádió-missziós szolgálatba és a médiaképzési programjainkba még több vállalkozó kedvű fiatal csatlakozhasson. A kárpátaljai magyar megmaradásnak fontos eleme, hogy az itt lakók időben kapjanak hiteles információt, és egyben biztonságos, reményteljes jövőképet, tájékoztatást a megmaradáshoz szükséges stratégiailag fontos folyamatok elindításáról és megvalósításáról.
Fiatalos, lendületes műsorfolyamunk folyamatosan elérhető honlapunkon (www.sionradio.eu). 21 fős rádiós csapatunk kitartó munkája révén mindenki megtalálhatja a számára valót műsorpalettánkban.
Célunk ma is, az igaz értékek nemzetünk nyelvén, magyarul való hirdetése. Hisszük, hogy egy olyan elcsatolt közösség számára, mint a kárpátaljai magyarság, egy magyar nyelvű kisebbségi rádiónak nemzetformáló, megtartó ereje lehet, ha az igazán Isten evangéliumának hordozója. És munkánk során az Úr áldását mindez idáig tapasztaljuk…

Birta Zoltán
főszerkesztő
Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →