Túlélte a rajta átrobogó puszító tüzet
Békaemberként vészelt át egy bozóttüzet Ausztráliában egy férfi.
Békaemberként vészelt át egy bozóttüzet Ausztráliában egy férfi.
Egy apró marslakóhoz hasonló robot megtanulta felismerni magát a tükörben.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte: a harmadik negyedévben folytatódott a külföldi látogatóforgalom egy éve tartó bővülése, miközben az érkezők tartózkodási ideje nem változott.
Először jelent meg Bartók Béla Tót népdalok című gyűjteményének „piszkozata”, amelyen még az Amerikában töltött évek alatt is dolgozott. A különleges anyag első része most a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Gerhardus Kiadójának gondozásában látott napvilágot.
Megjelent A magyar nyelv nagyszótárának III. és IV. kötete, amelyeket kedden mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében Budapesten.
Megdöbbentő rendellenesség miatt kell állandóan komolynak lennie egy fiatal tanárnőnek – ha ugyanis hosszasabban nevet, az agyát kinyomhatja a koponyájából!
Jövő májusban ismét az m1 közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált; az ezen induló magyar dal kiválasztására 2012 januárjában és februárjában nemzeti dalversenyt rendeznek – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő az MTVA és az MTV Zrt. csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Budapesten.
Hónapsoroló: Óvodások verseskönyve. Válogatta és szerkesztette Füzesi Magda. Ungvár-Budapest: Intermix Kiadó, 2002.
Mostantól kezdve a kárpátaljai diákok saját weboldallal rendelkeznek, ahol tanácsokat kaphatnak, informálódhatnak saját jogaikról és kötelezettségeikről, oktatásról, szakmai programról, jelenlegi hiányosságokról, érdekes programokról, és természetesen kifejthetik véleményüket az oktatás problémáival kapcsolatban.
A Romulust és Remust szoptató nőstényfarkas bronzszobra miatt csaptak össze ismét az olasz és német tudósok. A német sajtó azt írta, hogy az olaszok szándékosan meghamisítják a farkas életkorát.
End of content
End of content