Megjelent A magyar nyelv nagyszótárának legújabb kötete

Megjelent A magyar nyelv nagyszótárának III. és IV. kötete, amelyeket kedden mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében Budapesten.

A 18 kötetesre tervezett sorozat harmadik kötete a b betűs címszavak első, a negyedik kötet a b betűs címszavak második felét tartalmazza. Az összesen több mint kétezer lapon csaknem 5 ezer szócikk és 60 ezer példamondat szerepel.

„Ez a könyv sokkal több, mint egy polcon lévő bármelyik szótár, hiszen a bennünket, magyarokat összetartó legfontosabb dolognak, a nyelvnek az állapotát, történeti távlatát rögzíti abban az adott pillanatban, amikor kinyomatták. A kötet bemutatja a nyelv fejlődését, annak a nemzetnek az egész kultúráját, amelynek a nagyszótáráról szó van” – mondta Pálinkás József, az MTA elnöke a könyvbemutatón.

Kitért arra is, hogy a Magyar Tudós Társaság (az Akadémia elődje) már 1831-ben döntött a Nagy magyar szókönyv elkészítéséről. „Rendkívüli jelentősége” van annak, hogy ez a mű elkészüljön, hiszen a magyar nyelvet úgy mutatja be, ami semmi más szótárral nem pótolható. „Az MTA azon lesz, hogy megteremtse a sorozat elkészülésének anyagi feltételeit” – hangsúlyozta.

A szótár „rendszerként működik” azzal a törekvéssel, hogy tükrözze magát a nyelvi rendszert. A többi között sok új címszó került be a korábbi szótárakhoz képest, bevezették az úgynevezett bokrosított szócikkeket, új jelentéstani és nyelvtani leírást készítettek, valamint új szófaji minősítések is bekerültek a kiadványba – ismertette a részleteket Ittzés Nóra, a nagyszótár főszerkesztője. Az is újdonság, hogy a szótár szövegbázisra épül, s a szöveggyűjteményében fellelhető adatok elemzése alapján eredeti példamondatokkal, „használat közben” mutatja be címszavait.

A feldolgozott szövegek az 1772 és 2000 közötti időszakból származnak. A sorozat százezer szócikkben mintegy 110 ezer címszót dolgoz fel, az irodalmi, a köznyelvi és a tudományos nyelvhasználat bemutatása mellett válogat az archaikussá vált szavakból, a csoport- és rétegnyelvek, valamint a nyelvjárások és a szleng szókészletéből is. A történeti jellegű értelmező szótár elsődleges célja a szavak jelentéstartalmának bemutatása és a jelentések közti kapcsolatok ábrázolása. A sorozat első kötetei 2006-ban jelentek meg és már a következő évben elnyerték a Kiváló Magyar Szótár Díjat.

MTI/erdely.ma