Kárpátalja sárga besorolásban marad
A fővárost és Kijev megyét szintén sárgába sorolta a kormányzat.
A fővárost és Kijev megyét szintén sárgába sorolta a kormányzat.
A gyógyultak száma 5 784-gyel, a halottaké 160-nal nőtt.
A járatok hetente háromszor indulnak Kijevből.
A meteorológusok első fokú, sárga riasztást adtak ki.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Kárpátalján a járvány megjelenése óta 60 142 esetben diagnosztizálták a fertőzést.
Az országban a pandémia megjelenése óta 2 078 086 esetet jegyeztek fel.
Egy korábban jóváhagyott rendelete szerint az állampolgárok a külképviseleten keresztül is bonyolíthatják az útleveleikkel kapcsolatos ügyeiket.
A kalitkában voltak szárnyaim, de nem repülhettem. Most nincsenek, mégis bármit el tudok érni.
A költő március 15-én a legmagasabb magyar állami művészeti-kulturális kitüntetést, a Kossuth-díjat vehette át.
End of content
End of content