Maláriában hunyt el egy fiatal matróz Odesszában
Malária okozta egy 27 éves matróz halálát az Izmaili járásban – írta július 24-én az UNIAN hírügynökség. Idén ő a harmadik, aki maláriában hunyt el Ukrajnában.
Malária okozta egy 27 éves matróz halálát az Izmaili járásban – írta július 24-én az UNIAN hírügynökség. Idén ő a harmadik, aki maláriában hunyt el Ukrajnában.
Több mint 1,3 milliárd tonna műanyagszemét fog felhalmozódni a szárazföldön és az óceánokban 2040-ig, ha a világ nem tesz lépéseket ennek megakadályozása érdekében – derült ki egy új tanulmányból, amely a Science című tudományos folyóiratban jelent meg.
A krízishelyzet miatt idén ugyan elmaradt a 195. Anna bál, viszont kísérőrendezvényei méltó módon szolgálták Balaton történelmi fővárosának kulturális életét. A programok között a július 21-22-én megrendezett Balatonfüredi prímásverseny a programsorozat különleges színfoltja volt.
Embereket tartott rabságban és dolgoztatott ingyen egy 30 éves férfi Herszon megyében – írta július 24-én a PMG hírügynökség.
Beiktatták hivatalába az Ilosvai Járási Állami Közigazgatási Hivatal új fejét július 23-án – adta hírül az Irshava News hírportál.
Furcsa esetről értesítették ma az ungváriak a rendőrséget. Egy malterkeverő sofőrje közlekedés közben az autóutat betonozta – írta a mukachevo.net hírportál.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség BSc és MSc végzettséggel rendelkező óvodapedagógusokat és tanítói végzettséggel rendelkező pedagógusokat keres a 2020/2021-es tanévre a következő oktatási-nevelési intézményekbe:
Ma kerültek nyilvánosságra a külső független tesztelés (ZNO) eredményei Ukrajna történelméből. Mint kiderült, egy munkácsi iskola diákja 200 pontot ért el a vizsgán – tudatta a PMG hírügynökség.
Olekszij Petrov a Munkácsi járás lakosaival találkozott. Az eseményről a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció számolt be weboldalán.
Robbanószerkezeteket találtak a rahói járási Tiszabogdányban (Bodgan) – számolt be weboldalán a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége július 24-én.
End of content
End of content