Verstappen nyert Silverstone-ban a 70. évforduló Nagydíján
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.
14 évvel ezelőtt alapították a Miner.hu magyar keresőmotort, ami rövid idő alatt a legnagyobb magyar nyelvű, ilyen típusú applikációvá vált. Ennek ellenére 2009-ben mindössze 3 munkatársa volt.
Mintegy 33 ezer illegális hulladéklerakót számoltak eddig össze Ukrajnában – írta a mukachevo.net augusztus 8-án.
Az Állatkertek Napját ünneplik augusztus 9-én Magyarországon a Budapesti Állat- és Növénykert 1866-os megnyitásának emlékére. Az első ilyen magyar létesítmény az 1752-ben alapított Schönbrunni állatkert volt
Az áradások Kárpátalján sok utat és összekötő hidat tettek tönkre. Az ökörmezői járási Levelesen (Lopusne) a lakosság szinte teljesen elvágva él a külvilágtól. A falusiak saját maguk által eszkábált fapallókon közlekednek.
…szavak… egyszer… mindig… volt… gagyi…
Világszerte augusztus 9-én ünneplik az őslakosság nemzetközi napját immár 25 éve.
A Magyar Állami Népi Együttes augusztus 13-16. között Felvidéken vendégszerepel. A Megidézett Kárpátalja táncantológiát Királyhelmec, Fülek, Komárom és Somorja közönsége előtt adják elő. A szervezők serényen készülnek a jeles eseményre, s az alábbiakban vázolják a helyszíneket, a körülményeket és a programot.
A Kárpátaljai Közegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint a megyében újabb 68 koronavírusos beteget regisztráltak. A felgyógyultak száma ötvennel, a halottaké kettővel emelkedett.
Napra pontosan 75 évvel ezelőtt, a hiroshimai bombázás után három nappal, 1945. augusztus 9-én az Amerikai Egyesült Államok Nagaszakira is ledobta mindent gyilkoló fegyverét. A japánok ellen irányuló megtorló támadást tekintik a második világháború utolsó momentumának. Ez volt az első és utolsó eset, amikor háborúban nukleáris energiát alkalmaztak.
End of content
End of content