Magyarországon ma van az állatkertek napja

Az Állatkertek Napját ünneplik augusztus 9-én Magyarországon a Budapesti Állat- és Növénykert 1866-os megnyitásának emlékére. Az első ilyen magyar létesítmény az 1752-ben alapított Schönbrunni állatkert volt

A ma 155 éves budapesti állat- és növénypark azzal a céllal jött létre az alapító okirata szerint, hogy „bel- és külföldi élő és lehetőleg természetszerű feltételek mellett tartandó állatoknak folyamatosan tökéletesítendő gyűjteménye által” felébressze az emberekben a természettudományok iránti érdeklődést.

A világ első állatkertje 3000 éves múlttal bír. Az akkori kínai uralkodó által alapított Tudás Kertje volt az első klasszikus értelembe vett állatkert. Előtte az asszír királyoknak volt vadaskertjük, amelyben az összes ismert állatot és növényt számontartották.

Kárpátalja.ma