Author: Tóth Tünde

A táplálékallergia tünetei kisgyermekkorban

A táplálékallergia tünetei kisgyermekkorban

Tápszeres babáknál a negyedik és a hatodik hónap között, anyatejes csecsemőknél fél éves kortól javasolt megkezdeni a hozzátáplálást. Ennél tovább halogatni nem célszerű, egyrészt mert a fejlődő szervezetnek más típusú táplálékokra is szüksége van, másrészt az anyatejjel táplált csecsemőknél így segíthetjük az allergia megelőzését. Az anyatej védőanyagai ugyanis segítenek, hogy a kicsi szervezete könnyebben fogadja…

Több mint 70 holttestet találtak a teherautóban

Több mint 70 holttestet találtak a teherautóban

Eredetileg 20 és 50 fő között becsülték azoknak az embereknek a számát, akiknek a holttestére Parndorf közelében, a Hegyeshalomtól Bécsig vezető autópálya leállósávjában, egy elhagyott teherautóban találtak. Az áldozatok minden bizonnyal menekültek, akik megfulladhattak a jármű rakterében. Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint 71 a halottak pontos száma.

Elhunyt Fejes Endre író

Elhunyt Fejes Endre író

Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető és a Jó estét nyár, jó estét szerelem szerzője.

Obama: a kongresszus a büdzsé elfogadásával járulhat hozzá a világgazdaság stabilitásához

Obama: a kongresszus a büdzsé elfogadásával járulhat hozzá a világgazdaság stabilitásához

Az amerikai kongresszusnak szeptember végéig el kell fogadnia a költségvetést, hogy ne növelje maga is a globális gazdaság bizonytalanságot – jelentette ki csütörtökön New Orleansban Barack Obama amerikai elnök. Az elnök a csaknem kétezer halálos áldozatot követelő Katrina hurrikán 10. évfordulója alkalmából kereste fel a Louisiana állambeli nagyvárost.

Kárpátalja ma: Szinevéri-tó

Kárpátalja ma: Szinevéri-tó

A Szinevéri-tó (ukránul Озеро Синевир) az Északkeleti-Kárpátok legnagyobb tava, a Talabor folyó völgye fölött, a tengerszint felett 989 méter magasan, a Tóhegy lábánál, az Ökörmezői járásban található. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt alakult ki a folyómedret elzáró földcsuszamlás következtében.

A jogász válaszol: mit tehetünk azért, hogy gyermekünk magyarul tanulhasson ukrán tannyelvű iskolában?

A jogász válaszol: mit tehetünk azért, hogy gyermekünk magyarul tanulhasson ukrán tannyelvű iskolában?

Elsősorban vessünk egy pillantást az ukrán nyelvpolitikára! Ukrajna állami nyelvpolitikájáról szóló törvényének 3. cikkelye kimondja, hogy mindenkinek, függetlenül származásától, nemzeti hovatartozásától, kulturális identitásától vagy vallási nézeteitől, joga van szabadon használnia anyanyelvét a köz- és magánéletben egyaránt, tanulmányait anyanyelvén végeznie.

Folytatódik az ingyenes jogsegélyszolgálat Beregszászban

Folytatódik az ingyenes jogsegélyszolgálat Beregszászban

Mik a teendők az ingatlanok átíratásánál, milyen jogai vannak a minket megállító rendőröknek, vagy mit kell tennünk a végrendeleti papírok érvényesítéséhez? A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által működtetett Itt Magyarul Is mozgalom ingyenes jogsegélyszolgálatot létesített, hogy segítsen a kárpátaljai magyar közösségnek eligazodni az ukrán jogszabályok „hálójában”.

End of content

End of content