Kilenc kárpátaljai produkció lesz a IX. Dunán innen, Tiszán túl népművészeti verseny miskolci döntőjén
A Kárpát-medencei verseny helyi előválogatóját május 19-én tartották a Kárpátaljai Népi Zenede péterfalvi központjában.
A Kárpát-medencei verseny helyi előválogatóját május 19-én tartották a Kárpátaljai Népi Zenede péterfalvi központjában.
Dupka György: A nagy háború emlékezete Kárpátalján 1914–2018. Haditettek, hősök, haditemetők, emlékművek, népemlékezet és ünnepségek. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2018.
Egy „szélsőséges” csoport leleplezéséről számolt be hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a csoport tagjai a hatóság szerint januárban felgyújtották a krími mufti házát és meg akarták félemlíteni az oroszbarát krími tatárokat.
Az ukránok milliárdokat költenek a gyógyszertárakban nem bizonyított hatású gyógyszerekre. Ugyanakkor minden második páciens elutasítja vagy halogatja a gyógykezelést pénz hiányában – jelentette ki Roman Ilik egészségügyi miniszterhelyettes sajtótájékoztatóján, amelyről az Ukrajinszka Pravda számolt be szerdán.
Indul „ Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Államtitkársága által meghirdetett pályázat első szakaszában a páciensek május 10-ig történeteikkel díjazhatták háziorvosukat és munkatársát határon innen és határon túl.
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény. A hagyományos oktatást kiegészítő interaktív, egyéni képességeket fejlesztő ingyenes képzésekre a középiskolás tanulmányaikat folytató diákok június 17-ig, az idén érettségizők június 24-ig jelentkezhetnek Magyarországról és a határon túlról egyaránt.
A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, a HTDK – TDK, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program hozzájárulásával megrendezték a XII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát május 18-án Beregszászban.
Sokan nem is sejtik, hogy mennyi kórokozó van olyan egyszerű hétköznapi tárgyakon, amelyeket mindennap rendszeresen megérintenek. Ha az alábbiakat elolvassuk, még jobban fogjuk érteni, miért van szükség napjában többször is alapos kézmosásra.
Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben / 22621-1/2018/FOKT 22621-1/2018/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével nyílt köznevelési pályázatot hirdet a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben.
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével nyílt köznevelési pályázatot hirdet a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén megrendezésre kerülő „Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor” támogatására 22627-1/2018/FOKT.
End of content
End of content