Novellapályázat 2019
Az Aposztróf Kiadó, a Corvin Művelődési Ház és az a’Capella Szőlőbirtok közös novellapályázatot hirdet.
Az Aposztróf Kiadó, a Corvin Művelődési Ház és az a’Capella Szőlőbirtok közös novellapályázatot hirdet.
Azt a tényt, hogy Magyarország az első világháborút követően elveszítette területeinek jelentős részét, a köztudat általában a trianoni békeszerződéshez köti. Valóban, 1918–1919 zűrös forgatagából kikeveredő Magyarország ebben a békeszerződésben fogadta el a párizsi döntőbírák ítéletét. Azonban az elszakított területek már 1920 előtt a szomszédos államok fennhatósága alá kerültek, ezzel együtt megjelentek a magyar kisebbségi közösségek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhatnak október 1-jéig.
Molnár D. István: Perifériáról perifériára. Kárpátalja népessége 1869-tól napjainkig. MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Kalligram Kiadó, 2018.
Több mint két évtizede indult el az Utolsó Óra program, az ezredforduló legnagyobb szabású népzene- és néptánc-gyűjtési vállalkozása. A Hagyományok Háza Új Pátria kiadványa e szerteágazó munka erdélyi táncgyűjtéseinek metszete.
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Becsben, a Nemzetkori Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közgyűlésén.
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre virradóra halt meg – közölte a zenekar az MTI-vel.
A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltoztatja a vonuló madarak szokásait, ami a magyarországi egyedeken is észrevehető. A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen.
Közép-Európa és Németország együttműködése alapvetően határozza meg az EU jövőjét – jelentette ki Szijjártó Péter kedden Berlinben a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott Német-Magyar Fórumon.
Nyilvánvalóan át kellett adni Oroszországnak Volodimir Cemah donyecki szakadárt, akinek köze lehetett az MH17-es malajziai utasszállító repülőgép Kelet-Ukrajna feletti lelövéséhez 2014-ben – vélekedett Oleh Szencov ukrán filmrendező, aki szombaton az ukrán-orosz fogolycsere keretében nyerte vissza szabadságát és térhetett vissza öt év fogság után Oroszországból Ukrajnába, és kedden Kijevben tartott először azóta sajtótájékoztatót.
End of content
End of content