Szegedi Kis István kutatói ösztöndíjpályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1978. január 1. után született kutatók pályázhatnak október 1-jéig.

Az ösztöndíj különlegessége, hogy egy szűk tudományterületre koncentrál, hiszen az egyháztörténet még bőven adós a korai magyar protestantizmus feltárásával. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt.

Az állami kutatói ösztöndíj 12 hónapon keresztül, 2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást. Az ösztöndíj célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának ösztönzése. Az ösztöndíjban évente legfeljebb tíz fő részesülhet.

Az ösztöndíjra az 1979. január 1. után születettek pályázhatnak, a támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül.

Az ösztöndíj kutatói programmal pályázható meg. A pályázó aláírásával hitelesített kutatói munkatervének tartalmaznia kell a téma és a kutatói koncepció leírását, az intézmény(ek) megnevezését, ahol a pályázó kutatni kíván, valamint a kutatás tervezett publikációs hozadékát. DLA-, illetve PhD-ösztöndíjas témával és fordítói munkával nem lehet pályázni. Az ösztöndíj újabb ösztöndíjas időszakra való megítéléséhez minden esetben új pályázatot szükséges benyújtani az adott pályázati kiírás szerint. Amennyiben a pályázó több ösztöndíjas időszakra szóló munkatervvel pályázik, programjának az egyes intervallumokra eső részeit egyértelműen kell ütemeznie pályázatában.

Az ösztöndíjpályázat benyújtásához hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot, a pályázó szakmai önéletrajzát, szakmai koncepciót és a publikációk jegyzékét kell benyújtani postai vagy elektronikus úton 2019. október 1-jén 16 óráig.

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett és a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.

A kuratórium tagjai: Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Dr. Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa, országgyűlési képviselő, Dr. Lévai Attila református lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja.

A részletes pályázati felhívás a MANK honlapján, a www.alkotomuveszet.hu oldalon olvasható.

Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.