Katonai repülőgépet ért baleset a Fülöp-szigeteken, legalább 17-en haltak meg
Legkevesebb negyven embert már ki tudtak menteni a roncsok közül.
Legkevesebb negyven embert már ki tudtak menteni a roncsok közül.
A tilalom a nyilvános beszédekre, a „nyilvánosan bemutatott művekre”, a médiára és az internetre vonatkozik.
A Kínai Nemzeti Gyógyszeripari Konszern (Sinopharm) több mint egymilliárd adag koronavírus elleni védőoltást képes exportálni az idei év második fél évében.
Hamácek bejelentette: át kívánja adni a nagykövetnek a hivatalos cseh tiltakozást az ellen.
A koronavírus-járvány miatt több mint egy évig szüneteltetett viadal hétfőn kezdődött újra.
Németországban egyelőre kizárólag két adagból álló oltást alkalmaznak a Covid-19 ellen, a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca-, és a Moderna-féle vakcinát.
A központ egyes (sárga) fokozatú riasztást adott ki.
Máglyahalálra ítélt boszorkányok.
„Így beszélt a régi, tótul, magyar szívvel.”
Ukrajna Nemzeti Bankjának előrejelzése szerint november 13-án a hrivnya a dollárral szemben 4 kopijkával, míg az euróval szemben 13 kopijkával gyengül.
End of content
End of content