Szeptemberben jön az IMF pénze
A korábban véltnél kissé később, de szeptemberben megkaphatja az IMF-hitel következő részletét Ukrajna.
A korábban véltnél kissé később, de szeptemberben megkaphatja az IMF-hitel következő részletét Ukrajna.
Az eddiginél is derűlátóbb Ukrajna idei várható gazdasági növekedésével kapcsolatban a Világbank, amely szerint azonban a korábban becsültnél nagyobb lesz az infláció is.
Stratégiai partneri kapcsolatok kialakításáról és 3,5 milliárd dollár összértékben közös gazdasági projektekről kötött megállapodást Viktor Janukovics ukrán elnök és Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államfő hétfőn Kijevben.
Az ukrán Energia- és Szénipari Minisztérium múlt héten javaslatot terjesztett elő a parlamentben, hogy az engedélyezze az ukrán gáz exportját. Ezzel a nemzeti gázvállalat, a JSC Naftogaz Ukraini eleget tehetne egy a lengyel PGNiG-vel kötendő adásvételi szerződésnek.
Az Ukrajnai Agrárklub közleménye szerint a tej ára júniusban megint emelkedett, holott a nyári időszakra leginkább az árcsökkenés jellemző. A drágulás leginkább a tejtermelés arányának csökkenésével és a tejfeldolgozói és fogyasztói igények emelkedésével függ össze.
A 2011-es költségvetés módosított változata – amelyet kedden fogadott el az ukrán parlament – előírja a tanárok és orvosok munkabérének emelését – jelentette ki Viktor Janukovics ukrán államfő.
Ukrajna újra el akarja halasztani a háztartási gázdíjak felemelését, s ehhez az IMF hozzájárulását kérte. Az emelés a valutaalap egyik legfontosabb feltétele hitelei további részletei folyósításának.
Az „Ukrán demokratikus kör” szociológiai felmérése szerint az ukrán népesség több mint felének (67%) esett az életszínvonala. Minden tizedik ukrán családban nélkülözés tapasztalható, a családok 44%-ának nincs lehetősége ruha- és cipővásárlásra.
Ukrajna 2,5 milliárd dollárt veszít a korrupció miatt évente – jelentette ki a Nemzeti Antikorrupciós Bizottság ülésén Viktor Janukovics ukrán államfő.
Javában tart az újkrumpli értékesítése, s megkezdődött a szüret a hideghajtatásban uborkát, paradicsomot és paprikát termesztő gazdáknál is. A részletekről és tudnivalókról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük.
End of content
End of content