Felavatták a Cirill–Metód-székesegyházat Munkácson
Felszentelték a munkácsi Szent Cirill és Metód-székesegyházat december 10-én.
Felszentelték a munkácsi Szent Cirill és Metód-székesegyházat december 10-én.
A Kígyóson élő római katolikus hívők ezentúl ingyen, kényelmesen és időben juthatnak el a vasárnapi szentmisére, hiszen a beregszászi egyházközség kezdeményezésének köszönhetően a szomszédos községben élő, felekezetükhöz tartozó személyeket misebusz szállítja templomba.
Újraalapításának huszonötödik évfordulóját ünnepli a nagybégányi egyházközség.
Jótékonysági koncertet tartottak a Borzsovai Református Gyülekezetben. December 11-én immáron harmadik alkalommal került sor a megmozdulásra, melynek kedvezményezettje a Nefelejcs Rehabilitációs Központ volt.
Miklós-napi templombúcsúját tartotta meg december 6-án a Nagybégányi Görögkatolikus Egyházközség.
Szűz Máriának szentelt témákat választott Ferenc pápa a következő három év Ifjúsági Világnapjaira.
Az adventi időszak egyfajta felkészülés. A kifejezés (advent) ugyan várakozást jelent, mégis azt hiszem, nem ez az egyetlen célja.
Folytatta tavalyi kezdeményezését a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet blogja, a TeSó, s idén is megszervezte a Hangolót – a szerkesztők adventi teaházba invitálták olvasóikat a KRISZpontba december 1-jén.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden hétköznap korán reggel hajnali misére hívja a híveket. A roráté elnevezés a mise bevezető szavaiból ered: Rorate coeli de super… (harmatozzatok, magasságos egek).
Az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) által 1986-ban elindított akcióban minden évben Jézus születésének helyéről, a Születés-bazilika örökmécseséről viszik el a világ minden pontjára a betlehemi békelángot.
End of content
End of content