Vasárnapi üzenet
„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” (Mk 8,24)
„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” (Mk 8,24)
A reformáció évében a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) közössége is a megújulásra, újrakezdésre, változásra tette a hangsúlyt a szokásos hitmélyítő esték alkalmával. Idén tavasszal ezekre március 20–23. között került sor a Rákóczi-főiskola Esztergom termében. Mind a négy este Szanyi György borzsovai lelkipásztor volt a közvetítő az Úristen és a főiskola közössége között.
Az egyetemes egyház 36 új szenttel és 40 új boldoggal gazdagodik. Ferenc pápa csütörtökön délelőtt fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentté avatási Kongregáció prefektusát, és engedélyezte újabb dekrétumok közzétételét.
Várszegi Asztrik szerint a nők több tiszteletet érdemelnének, a kereszténységnek pedig magatartás-váltásra volna szüksége. A pannonhalmi főapáttal a reformáció jelentőségéről, a keresztények egységéről és megosztottságáról, menekültekről, valamint Pannonhalma befogadó közösségéről is beszélgettünk.
Kárpátaljai lelkipásztorok és a tivadarfalvi református gyülekezet néhány tagja is részt vett március 6–8. között a dél-afrikai KwaSizabantu misszió lelkészkonferenciáján. Az afrikai útról Dénes Elemér huszti beosztott református lelkipásztor osztotta meg gondolatait a Kárpátalja.ma olvasóival személyes hangvételű beszámolójában.
Nagyböjt idejére jelent meg a kárpátaljai magyar görögkatolikusok folyóirata, a Kárpátikon idei első száma.
Az olasz katolikus televíziócsatorna, a Tv2000 március 20-i műsorát Carlo Acutisnak szentelte, annak a tizenöt évesen leukémiában elhunyt milánói fiúnak, akinek boldoggáavatási ügye már a szentszéki szakaszába lépett, és akit az internet védőszentjeként emlegetnek.
17 év felettieknek tartott nagyböjti lelkigyakorlatot március 17–19. között Karácsfalván a Sztojka-líceumban a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ).
„Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.” (Mt 10,38)
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünkön a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést nyújtotta át Szabó Dániel lelkipásztornak, mindannyiunk Dani bácsijának, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökének, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tiszteletbeli doktorának, a rendszerváltást követően az egyházi intézmények újraindítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint a hazai roma közösségek és a határon túli rászorulók…
End of content
End of content