Ungváron is bemutatták az Orosz Péter vértanú püspökről szóló könyv ukrán fordítását
Az egykori görögkatolikus püspök, Orosz Péter Pál atya Kárpátalja egyik kiemelkedő egyházi alakja volt.
Az egykori görögkatolikus püspök, Orosz Péter Pál atya Kárpátalja egyik kiemelkedő egyházi alakja volt.
A beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) életében már elképzelhetetlen, hogy egy félév a hagyománnyá vált hitmélyítő estek nélkül teljen el. Idén ősszel erre az eseményre november 16–19. között került sor.
A kárpátaljai gyermekekért rendezett jótékonysági bállal vette kezdetét szombat este a Katolikus Karitász jubileumi éve, amelyet a karitász megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulója alkalmából hirdettek meg.
„Jézus ekkor így szólt: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Lukács 17:17–18
Nemrégiben kezdte meg munkáját az ÉVA program Beregszászban, melynek célja iskoláskorú fiatalok képzése, segítése, bevonása olyan programokba és foglalkozásokba, melyek a mindennapi életben hasznukra válhatnak.
Ferenc pápa Claudio Gugerotti érseket nevezte ki Ukrajna új apostoli nunciusává, aki eddig Fehéroroszországban képviselte a Szentszéket.
November 13–15. között a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Tóháti Alapszervezete ismét megrendezte a várva várt Szikra hétvégét. A balazséri Béthel Konferenciaközpontban száz fiatal tapasztalt meg együtt másfél napnyi békét, szeretetet és jókedvet az Isten igéjének fényében.
„Jézus ekkor így szólt: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Lukács 17:17–18
Az angyalok létezéséről számos helyen hallhatunk a Szentírásban. Történetük már a teremtéssel elkezdődött, mikor az Isten próbára tette szabad akaratukat, lehetővé tette számukra a hűséget, de akadtak olyan angyalok, akik nem hallgattak az Ő szavára.
Hogyan is lehet működtetni egy programot a cigánytáborban, támogatókat és munkatársakat találni? Jönnek- e segíteni a cigányok, vagy csak érdekből, pénzért, vagy ha van segély?
End of content
End of content