Összekulcsolt kezek – Imaéjjelt szervezett a KRISZ
Idén 2015. október 16.-án került megrendezésre a Kárpát-medencei Református Ifjúsági imaéjjel.
Idén 2015. október 16.-án került megrendezésre a Kárpát-medencei Református Ifjúsági imaéjjel.
„…és a megmért pénzt a munka vezetőinek kezeibe adták, akik az Úr házához voltak rendelve és ezek kiadták azt az ácsoknak és építőknek, akik a házon dolgoztak… Számot sem vetettek azoktól az emberektől, akiknek keze által kiadták a pénzt a munkásoknak, mert híven jártak el…” II.Kir.12:11, 15. vsk.
Nagy Szent Terézre, kora és minden idők nagy misztikusára, a kármelita rend megújítójára emlékezünk liturgikus emléknapján, október 15-én.
Ferenc pápa az egyház nevében bocsánatot kért szerdán a római Szent Péter téri általános audiencián a megfogalmazása szerint az „utóbbi időkben a Rómában és a Vatikánban történt botrányokért”. Ferenc pápa a bocsánatkéréssel kezdte a Szent Péter teret megtöltő hívőkhöz intézett beszédét.
Ötödször szervezik meg a Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelt október 16-án, amelynek anyagát idén a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatói készítik elő – az alkalomról Szontágh Szabolccsal, a Magyarországi Református Egyház ifjúsági tanácsosával beszélgettünk.
A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület szervezésében pedagógusok számára tartottak lelki napot október 3-án a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
Október a rózsafüzér hónapja a katolikus egyházban, október 7. Rózsafüzér Királynője (Regina Rosarii), az „Olvasós Boldogasszony” emléknapja: hálaünnep Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért.
Istenszülő oltalma ünnepén, október 1-jén tartotta templombúcsúját a Mátyfalvi Görögkatolikus Egyházközség.
Hálaadó ünnepre gyűltek össze a kárpátaljai magyar baptisták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán október 4-én.
„Aki kora hajnalban keresi, nem kell, hogy fáradjon, mert a portáján ülve találja.” (Bölcsesség könyve 6,14)
End of content
End of content