Nosztalgiázott a KRISZ

Szerző: | 2016.05.31., 17:41 | Hitélet

Az idén tizennegyedik születésnapját ünneplő Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) május 29-én nosztalgia-délutánt szervezett az egykori és a jelenlegi tagok számára. Ez az alkalom lehetőséget nyújtott a találkozásra, ismerkedésre és a tapasztalatok megosztására egyaránt. Közel negyven idősebb és fiatalabb KRISZ-es gyülekezett ezzel a céllal a balazséri Béthel Konferencia-központban.
A rendkívüli délutánt Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) püspöke nyitotta meg áhítatával, melyben buzdította a jelenlévőket a hálatelt visszatekintésre, a jelen aktív megélésére és az imádkozó továbbhaladásra. Az ezt követő fórumbeszélgetésen a szervezet korábbi, illetve jelenlegi elnöke, Szanyi György és Sipos József, valamint a KRISZ alapításában részt vevő laikus munkatársak, Vass Emese és Petrusinec Vladimir is beszámoltak emlékeikről. Jóllehet, az évek alatt rohamosan változott a világ, de a fiatalok ma is ugyanúgy igénylik a szeretetet és az elfogadást. Ezért hivatott a szervezet akkor és napjainkban is arra, hogy a fiatalokat Istenhez vezesse.
A világszerte jelenlévő Christian Endeavour (CE) mozgalom főtitkára, Andreas Rudolph is ellátogatott az alkalomra, és beszámolt a szövetség történelméről és európai aktivitásáról. Ugyancsak tapasztalatokat osztott meg a rendezvény másik vendége, Visky Anna, aki a romániai CE Szövetség titkára.
Az emlékezést képösszeállítás segítette elő. A vetítés során többen magukra ismertek egy-egy elfeledett fotón. Az alkalom imaközösséggel zárult, ahol az egykori és jelenlegi tagok együtt emelték lelkület az Istenhez.
Az Úr áldása kísérje továbbra is a szervezet munkáját!

Baranyi Eszter
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This