Húsvéti üzenet: Föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!
Ez a hagyományos húsvéti köszönés elvezet bennünket az igazságba: Krisztusnak a halálból való átmenetébe az életre, a sír sötétjéből a feltámadás fényességébe.
Ez a hagyományos húsvéti köszönés elvezet bennünket az igazságba: Krisztusnak a halálból való átmenetébe az életre, a sír sötétjéből a feltámadás fényességébe.
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
Kiszabadítani az embert önmaga összefüggéséből
„Izraelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. De őt az Isten,…
Idén április 20-án, húsvét vasárnap a világ mintegy 2,3 milliárd kereszténye együtt ünnepli Jézus Krisztus feltámadását, a legnagyobb keresztény ünnepet.
„Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.” Máté 26,39
Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.”
Az elmúlt napokban a húsvéti lelki felkészülés jegyében nagyböjti triduumot szerveztek a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben, melyre Michels Antal plébános Délvidékről, Csantavérről hívta vendégül Utcai Róbert atyát. Antal atya köszöntő szavaiban kihangsúlyozta, hogy idén fontosnak tartotta, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően ne egy magyarországi előadót hívjon, hanem inkább egy hasonló sorsú, határon túli plébánost.
A Kárpátaljai Református Egyház a hagyományos istentiszteletek mellett számos rendhagyó alkalmat szervez hívei számára, hogy azok hitükben és egymás megismerésében épüljenek. Ezen alkalmak közül talán a legnépszerűbbek közé tartoznak az úgynevezett csendes napok.
Iz 49,1-6Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem.
End of content
End of content