Vasárnapi üzenet – Bizonyíték, hálaáldozat, szolgálat
„…minden jó fa jó gyümölcsöt terem…” Máté 7:15–23.
„…minden jó fa jó gyümölcsöt terem…” Máté 7:15–23.
Március elején nyitják meg azt a kiállítást Rómában, melyen titkos vatikáni dokumentumokba, az egyháztörténelem több meghatározó anyagába nyerhet bepillantást a nagyközönség – számolt be a Magyar Kurír.
Az „Utolsó vacsora” című hatalmas ikon Munkács görög-katolikus templomának falait fogja díszíteni.
Margit IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Istennek szentelték, s domonkos rendi apácaként megerősítette e felajánlást. Istennek adottság jellemezte életét, 28 évesen halt meg. 1943-ban avatták szentté.
A Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek IV. találkozójára várják az egyetemista fiatalokat Debrecenbe 2012. február 3. és 5. között.
A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban idén is megrendezésre került a téli hittantábor. A találkozót 2012. január 3–5. között szervezték meg olyan lelkes fiatalok számára, akik azért érkeztek, hogy a kapott lelki ajándékoktól feltöltődjenek az új esztendőben. A rendezvényen hetvenhat fiatal vett részt, akik nem sajnálva három napot a téli vakációjukból azért jöttek, hogy…
A februári konzisztórium, melynek keretében új bíborosokat kreál a pápa, eltérő lesz a korábbi évtizedekben megszokottól. A Vatikán bejelentette: a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform során kialakított szertartásrend több ponton változik.
Mi a legfenyegetőbb veszélye az emberiség jövőjének? A globális felmelegedés? A túlnépesedés, ami miatt bolygónk már roskadozik a hétmilliárd ember alatt?
Átépítik boldog II. János Pál pápának a római Termini pályaudvar közelében álló, 3,6 m magas bronzszobrát, amely általános nemtetszést váltott ki. Az alkotó szerint az általa jól megtervezett szobrot a kivitelezés során rontották el.
A katolikus hívek a hagyomány szerint minden évben január 6-án ünneplik vízkereszt ünnepét, mely a Biblia szerint Jézus megkeresztelkedésének történetéhez kötődik. Idén e napon Kárpátalja katolikus templomaiban ismét felcsendült a harangszó, így hívogatva a híveket, akik edényben vizet is hoztak magukkal megszentelésre. Lapunk munkatársa a makkosjánosi görög katolikus hívekkel együtt ünnepelt.
End of content
End of content