A játék ereje
„Senki nem tud kibújni a bőréből, ha egy hívő ember zenét alkot a semmiből, akkor olyan zenét készít, amely a lelkiségéből, életviteléből fakad.
„Senki nem tud kibújni a bőréből, ha egy hívő ember zenét alkot a semmiből, akkor olyan zenét készít, amely a lelkiségéből, életviteléből fakad.
„Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! Az én rendelkezéseimet kövessétek, az én törvényeimhez igazodjatok, és azokat teljesítsétek! Szenteljétek meg a nyugalom napjait annak jeléül, hogy közünk van egymáshoz, és megtudjátok, hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.” (Ez 20,19-20)
Thomas Percy Northumbria grófjainak nemzetségéből származott.
Előtérbe került az ukrán és az orosz nép kiengesztelődése, az oroszok és lengyelek között már elindított folyamatot követően.
Nagyboldogasszony ünnepnapját méltatta augusztus 15-én a borzsovai görög katolikus egyházközség, mely egyben a templom búcsúnapja is volt.
Nincs könnyített megoldás. Félelem van, megrettenés és várakozás.
Az uralkodók között, akiket az Egyház szentként oltárra emelt, az egyik legvonzóbb Lajos király.
Szent Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike, de nagyon keveset tudunk róla.
A Szűz Máriáról nevezett Róza – ezt a nevet mint harmadrendi domonkos nővér kapta – Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz.
End of content
End of content