Görög katolikus konferencia Romzsa Tódor tiszteletére
„A földbe vetett búzaszem elhalt, de termést hozott…”
„A földbe vetett búzaszem elhalt, de termést hozott…”
A Királyházai Református Egyházközség 126 lelkes gyülekezete közadakozásból újította fel idén százéves templomát. Ebből az alkalomból advent első vasárnapján hálaadó ünnepséget tartottak, ahová meghívták a környező gyülekezetek híveit is.
Amikor kinyílik egy ajtó…
Megújult a református templom Az év végéhez érve egy újabb református gyülekezet adott hálát azért, hogy templomuk megújulhatott. Zsúfolásig megtelt a Ráti Református Templom vasárnap, amikor közelről és távolról érkezett vendégek együtt mondtak köszönetet mindenkori megtartójuknak, Istennek.
Tizenkét tele kosár Ötletekkel, új ismeretekkel bőségesen megrakodva térhettek haza a hitoktatók november második hétvégéjén az őszi továbbképzőjükről. Két erdélyi pedagógus, Demeter Irénke és László Judit adtak át egy csipetnyit tudásukból, tapasztalataikból a kárpátaljai katechétáknak.
Kék vödör – Remény tele mottóval szervezte meg a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye, a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat idén is nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akcióját.
Mint minden évben, az idén is november 8-án került sor Tiszabökényben a templombúcsúra a helyi görög katolikus templomban, amely Szent Mihály arkangyal tiszteletére van felszentelve.
Az istentisztelet nyitányaként Józan Lajos huszti református lelkipásztor a Zsoltárok könyvének 78. fejezetéből, majd az Énekek éneke 2. fejezetéből hirdetett igét. Igehirdetésében többek között a jelképek fontosságáról szólt.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa ezekben a napokban ünnepli Rómában fennállásának 40. évfordulóját.
A hálaadás állt az év utolsó gondnoki konferenciájának középpontjában Bereg megyében.
End of content
End of content