Elhunyt Viktor Brjuhanov, a csernobili katasztrófáért felelősségre vont igazgató
Brjuhanov első jelentésében azt írta, hogy a helyzet rendben van Pripjaty városában és a környező területeken.
Brjuhanov első jelentésében azt írta, hogy a helyzet rendben van Pripjaty városában és a környező területeken.
Ukrajnában október 14-én ünneplik az UPA megalapításának évfordulóját, ez egyben Ukrajna védőinek a napja.
Sérültekről egyelőre nincs információ.
Igor Kuzin szerint Zsitomir, Donyeck, Zaporizssja, Dnyipropetrovszk és Harkiv megye is a közel állnak a vörös övezet bevezetéséhez.
Hazasétált az a férfi, akit már két napja kerestek a técsői járási Brusztura község közelében lévő erdőben.
Az 51 éves, kerékpárral közlekedő ignéci lakos hirtelen hajtott át a szembejövő sávba.
Cigarettacsempész maradt autóbusz nélkül.
A személyautó vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, és árokba sodródott.
Ukrajnában 15 megye van narancs, 9 megye – köztük Kárpátalja és a főváros, Kijev – sárga besorolásban.
Az eltűnt személy keresésében a hegyi kutató- és mentőosztály szakemberein kívül a helyi lakosság is részt vesz.
End of content
End of content