Több mint negyven csecsemő született egy hét alatt Munkácson
Ugyancsak az elmúlt héten egy ikerpár is született a kórházban.
Ugyancsak az elmúlt héten egy ikerpár is született a kórházban.
A KMKSZ elnökét többek között etnikai gyűlölködés kiváltására irányuló szándékos manipulációval vádolják.
A tanács működésével kapcsolatban harmadjára sem született érdemi döntés.
A Rákóczi-főiskola Öregdiák Szövetségének köszönetnyilvánítása.
A baleset következtében a VAZ sofőrje életét vesztette, a busz négy utasa pedig megsérült.
A 21 és 44 éves nő, 30 ezer hrivnyát lopott el falubelijüktől.
Egy 50 éves férfi életét vesztette. Hárman megsérültek.
A lángok megsemmisítették a tetőszerkezetet 70 négyzetméteren, az árut és a felszereléseket pedig 30 négyzetméteren.
A rendőrség jelentése szerint a rendfenntartók közül mintegy negyvenen megsebesültek.
A magyarországi rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a hibát kijavították, és megindult a forgalom az érintett helyeken.
End of content
End of content