Bűnbandát sikerült kézre keríteni Beregszászban
Az áldozat elmondta, hogy a Muzsalyi úton négy férfi, köztük egy nő odament hozzá, megverték, ellopták táskáját, személy iratait és pénzét, majd a VAZ 21014-es típusú járművében is kárt tettek.
Az áldozat elmondta, hogy a Muzsalyi úton négy férfi, köztük egy nő odament hozzá, megverték, ellopták táskáját, személy iratait és pénzét, majd a VAZ 21014-es típusú járművében is kárt tettek.
Egy Ford Mondeo típusú jármű sofőrje elvesztette az irányítást a járműve felett, majd betonoszlopnak ütközött.
A balesetben két személyautó – egy Mercedes és egy BMW – frontálisan ütközött egymással.
A 40 éves férfi szerint 14 éves fia elmenekült otthonról, és vele együtt két szomszéd kislány is eltűnt.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium szeptember 19-én frissítette a koronavírus-fertőzések tekintetében kockázatosnak minősített országok listáját.
Az épület teteje, mennyezete és falainak egy része a lángok martalékává vált.
Több mint 700 tagcsaládot számlál az új elnököt választó egyesület.
Egy személyautó vezetője elvesztette uralmát gépjárműve felett, elsodort egy buszvárót majd az árokba repült.
A jelenlévők egyhangúlag dr. Brenzovics Lászlónak szavaztak bizalmat újabb három évre. Barta Józsefet és Gulácsy Gézát választották meg a szervezet alelnökének.
A világjárvány kezdete óta Kárpátalján összesen 9154 aktív esetet regisztráltak.
End of content
End of content