Sikerekben és megpróbáltatásokban gazdag évet zárt a KMKSZ

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szeptember 19-én tartotta meg XXXI. tisztújító közgyűlését, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, ez alkalommal a karanténszabályok betartása érdekében rendhagyó módon nem az átriumban, hanem az udvaron.

Az esemény kezdetét a magyar himnusz felcsendülése jelezte, majd egy perc néma csenddel emlékeztek meg az elmúlt év során elhunyt KMKSZ tagtársakról.

A közgyűlés megszokott napirendek szerint zajlott tovább. Először dr. Brenzovics László, a szövetség elnöke éves beszámolójával lépett fel.

  • Fontos megemlíteni az elmúlt három évet, amely nagyon gazdag volt eseményekben, sikerekben, megpróbáltatásokban, – kezdte beszédét. –  Az elmúlt időszakban nyolc képviselő került a megyei közgyűlésbe. A támogatottunknak sikerült megszerezni a beregszászi polgármesteri címet, a beregszászi járási tanácsban is többségben voltak a tagjaink. Minden magyarlakta helyen jelentős frakcióval rendelkeztünk. A parlamenti választásokon is sikerült képviselőt bejuttatnunk. Itt szeretném nekik megköszönni eredményes munkájukat. Külön köszönöm az együttműködést Babják Zoltánnak, akit a KMKSZ támogatni fog a 2020-as őszi választásokon is, – jelentette be az elnök.

A sikerek és a jó hírek sorát folytatva dr. Brenzovics László hozzáfűzte, hogy az elmúlt öt évben a szövetség 56 millió dollárnyi támogatást kapott a kárpátaljai magyarság számára, melyből olyan építkezések fejeződtek be és folytatódnak, amelyek során megújultak a kárpátaljai magyar óvodák, öt iskola (tizenhárom további iskola felújítása fog következni), valamint több mint száz intézmény renoválására került sor.

Fotó: Kárpátalja.ma

Megemlítve az Egán Ede kis- és középvállalkozók gazdaságfejlesztési programját, elmondta, hogy a támogatottak száma meghaladja az ötezret. Ezenkívül tanárok, egészségügyi dolgozók, kultúrmunkások is részesülnek bérkiegészítésben. A Keleti partnerség projekt keretében 300 millió forint értékben kerül sor 13 objektum felújítására. Örömmel tudatta a jelenlévőkkel, hogy a támogatások a továbbiakban is folytatódnak.

  • Ami a nehézségeket és a megpróbáltatásokat illeti, – folytatta beszámolóját az elnök, – az elnök-és kormányváltáshoz fűzött reményeink nagyrészt nem valósultak meg. A parlamenti képviseletnek helyét a kárpátaljai magyaroktól elvették, olyan helyzetet teremtve, hogy a választásokat megnyerni nem lehetett, hiszen nem hozták létre a magyar választói térséget, – jegyezte meg.

Hozzátette, hogy az ígéretek ellenére az elnök aláírta azt a nyelvtörvényt, amely alkotmányellenesen korlátozza az anyanyelv használatának jogait. Felháborítónak nevezte Bíró Erzsébet ügyét, illetve az augusztus 20-ai bombariadókat és a magyar szervezeteknek küldött fenyegető leveleket.

Végül a választásokról szólva, sajnálatosnak nevezte azt a tényt, hogy idén nem sikerült együtt indulni az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetséggel, viszont két volt UMDSZ-es képviselő elvállalta, hogy a KMKSZ listáján mégis részt vesz a választásokon: Rezes Károly és Péter Csaba. A választásoknak a tétjét és célját megfogalmazva elmondta: legyen magyar képviselet az önkormányzatokban, amely fel mer állni és tudja védeni a jogainkat.

Az esemény a mandátumvizsgáló-, az ellenőrző-, valamint a felügyelő bizottságok beszámolójával folytatódott.

Ezután következett az elnök és alelnökök, valamint a felügyelő-, ellenőrző bizottság tagjainak, választmányi tagok, póttagok megválasztása. A jelenlévők egyhangúlag dr. Brenzovics Lászlónak szavaztak bizalmat újabb három évre. Barta Józsefet és Gulácsy Gézát választották meg a szervezet alelnökének.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma