„Megerősíti” az ukrán-fehérorosz határokat Lukasenka
Hogy gyakorlatilag mit ért Lukasenka megerősítés alatt, egyelőre nem tudni.
Hogy gyakorlatilag mit ért Lukasenka megerősítés alatt, egyelőre nem tudni.
A csapi Tisza ellenőrzőpontnál 70, az asztélyinál 305 jármű vesztegel.
A zarándokok már átestek a fehérorosz határszolgálatok vizsgálatain, és kiléptették őket az országból, így most a két határ között várakoznak.
A baleset a Szentföld utca és a Sztefanik utca kereszteződésében történt.
Helyi összekötőnek tartott találkozót a KMNE.
Gyalogtúrát szervezett a KMNE.
Kamaszoknak szervezett vetélkedőt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete.
A három beteg – két gyermek és egy felnőtt – fejenként 1 millió hrivnyát kapott.
Ennek célja, hogy a településen belül elkerüljék a nagy tömegeket és a kígyózó sor miatt kialakult dugókat.
Arra kérik a határt átlépni szándékozókat, hogy amennyiben nem csupán Magyarországon keresztül vitelezhető ki az utazás, azok most lehetőségükhöz mérten ne terheljék az ukrán-magyar határátkelőket.
End of content
End of content