A digitális személyigazolvány jogszerűségéről szavazott a Legfelsőbb Tanács
Az e-dokumentum ugyanolyan jogi erővel bír majd, mint a hagyományos.
Az e-dokumentum ugyanolyan jogi erővel bír majd, mint a hagyományos.
A határozat a március 23-ig életben lévő tilalmakat április 5-ig hosszabbította meg.
Oroszország nemrég a közelgő „Nyugat 2021” elnevezésű hadgyakorlat leple alatt komoly haderőt csoportosított át az ukrán határ közelébe.
Öt évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti a bíróság.
A szigorú korlátozásoknak köszönhetően pozitív irányba haladt a járványügyi helyzet.
Jelenleg mintegy 4 700 betöltetlen munkahely van.
Már májusban 3 millió lakost olthatnak be.
A Kijevi Városi Államigazgatás szerint a fővárosiak nem vették komolyan a karantén-korlátozásokat.
A begyűjtött hulladékokból befolyt pénzt a Barbosz állatmenhelynek szeretnék felajánlani.
Az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy az elítélt Galina Dovgopolova nyugdíjas.
End of content
End of content