Felavatták II. Rákóczi Ferenc emléktábláját Vezérszálláson

Szerző: | 2021.05.26., 10:17 | Közélet

Fotó: life.ko.net.ua

Kétnyelvű emléktáblát avattak fel II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem tiszteletére május 25‐én Vezérszálláson. A táblát a katonai temető kápolnájának falán helyezték el.

Kárpátalja magyar ajkú lakossága mellett az itt élő ruszinok körében is nagy tiszteletnek örvend Rákóczi szellemisége. Hitét mélyen megélő keresztény történelmi személyiség volt, aki első győzelmeit Kárpátalján aratta. A legenda szerint 1703 júniusában a Vezérszállással összeforrott Romanócon egy Duzsár nevű kenéz családnál töltötte az éjszakát, ahol csupán egy kecskelábú asztal volt, amelyet felkínáltak alvásra. A fejedelem nem fedte fel kilétét, s csak távozás előtt véste bele a monogramját az asztalba. Ezt utólag vette észre a család.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Konzulátusának főkonzulja elmondta, hogy történészek is megerősítették, hogy ez nem legenda. Sikerült elérni a Duzsár család leszármazottjait, de a ház már nem volt megfelelő állapotban, illetve az eltelt 300 esztendő folyamán az idő vasfoga mindent felőrölt, így ezt a házat is. Ezért helyezték el az emléktáblát itt, a plébánia oldalfalára.

A főkonzul végezetül megköszönte, hogy mind a magyar, mind az ukrán részről is ápoljuk a történelmi hagyományainkat. A jövőt illetően pedig reménységét fejezte ki, hogy hamarosan egy Rákóczi-mellszobrot is felavathatnak a térségben.

Az eseményen Vaszil Kultan, a Szarvasházai kistérség polgármestere Dmitro Rebjan, Vezérszállás elöljárója, valamint Csatáry György, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanszékvezető docense is felszólalt.

Csatáry György kiemelte, hogy Rákóczi bizonyítottan többször is megfordult ebben a faluban. Az emlékiratában pontosan le van írva, hogy melyik házban tartózkodott, hol töltötte az itteni éjszakáit, és a helyiek emlékeznek a Duzsar nevű családra, ahol a nevezetes asztal volt. Ennek érdekes története van. Amikor a XIX. század második felében, 1882-ben ezt az asztalt bizonyos körülményeknek köszönhetően eladták 150 forintért, akkor a jövendőbeli magyarországi Rákóczi-múzeum alapját képezte. Nagy vita volt, hogy Munkácson vagy Sárospatakon helyezzék-e el ezt az asztalt, de végül Sárospatak győzött, és ott alapították meg a múzeumot. Attól az időtől kezdve napjainkig ez az asztal a sárospataki kollégium múzeumában látható.

Az emléktábla elhelyezése az ungvári konzulátus kezdeményezése által valósult meg.

A Kárpátalja hetilap nyomán

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This