Az új polgármester az összefogás híve – Ferkó Csaba Tiszaásvány első embere
Ferkó Csaba 1975-ben született Tiszaásványban, azóta is szülőfalujában él.
Ferkó Csaba 1975-ben született Tiszaásványban, azóta is szülőfalujában él.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács tavasszal fogadta el A kommunista és nemzeti-szocialista (náci) totalitarista rendszerek elítéléséről és szimbólumaik propagandájának betiltásáról című törvényt.
Két gránáttal tért be sörözni egy férfi egy beregszászi kávézóba november 26-án – tette közzé a mukachevo.net hírportál.
A kulturális minisztérium a helyi önkormányzatok hatáskörébe adná át a műemlékvédelmi ügyeket – tette közzé a zakarpattya.net hírportál november 26-án.
Egyre kevesebb időre, már csak napi négy órára kapcsolják be az áramszolgáltatást a krími főváros, Szimferopol lakásaiban azóta, hogy hat napja megszakadt a villamosenergia-szállítás az ukrajnai Herszon megyéből a félszigetre.
A Szilpo áruház környékén már két házi kedvencet és egy gazdátlan ebet mérgeztek meg ismeretlen tettesek.
Andrij Pivovarszkij ukrán infrastrukturális miniszter közlése szerint nem felel meg a valóságnak az az információ, mely szerint jövőre 30 százalékkal drágulnak a vonatjegyek – adta hírül a mukachevo.net hírportál november 26-án.
Az utóbbi hónapok háborús időszaka Ukrajnában jelentősen rányomta a bélyegét az egyébként addig sem jól működő ukrán és azon belül a kárpátaljai egészségügyi rendszerre.
Két újabb orosz egyenruhás határsértőt fogtak el a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megyében – közölte pénteken az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője. Közben kijevi jelentés szerint Donyeck környékén a szakadárok folytatják tüzérségi támadásaikat az ukrán katonák állásai ellen.
A járási tanács alakuló ülésén Petro Vdovenko, a járási választási bizottság elnöke ismertette a jelenlévőkkel a helyhatósági szavazás eredményeit, majd beiktatták az újonnan választott képviselőket – adta hírül a goloskarpat.info november 26-án.
End of content
End of content