Megértést kér az elnök
Viktor Janukovics elnök megtörve a hallgatást, hétfőn nyilatkozatban kérte az ukrán állampolgárok megértését Ukrajna EU-társulási folyamatának leállításáért.
Viktor Janukovics elnök megtörve a hallgatást, hétfőn nyilatkozatban kérte az ukrán állampolgárok megértését Ukrajna EU-társulási folyamatának leállításáért.
November 20-án mutatták be a Kárpátalja területén működő magyar és szlovák konzulátusok vízumpolitikai és gyakorlati dinamikájának értékelése című elemző jelentést.
Kárpátaljára látogatott Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Pénzgyűjtési akciót hirdetett a Borzsa-völgyi Kisvasút Barátai elnevezésű civil szerveződés a Facebook közösségi oldalon a Borzsa-völgyi gazdasági vasúton működő öreg mozdony javítása céljából.
November 23-án, éjjel 1 óra körül (közép-európai idő szerint) a nagybereznai járási Révhelyen (Zabrigy) egy autó egy személyvonattal ütközött össze.
Becslések szerint mintegy száztízezren vonultak Kijev főterére tiltakozni vasárnap Ukrajna európai integrációjának leállítása ellen. A hatalom könnygázt is bevetett oszlatás közben.
Ha Kárpátaljáról és az itthoni helyzetről beszélgetünk mi, itt élők, akkor bizony akad néhány általános, hogy úgy mondjam, jól bevált beszédtéma. Tudják, akár az angoloknál az időjárás.
Nem kell dolgozniuk január első hetében az ukrán állampolgároknak.
Az elmúlt vasárnap Kárpátalja számos magyarlakta települése mellett Bakos magyarsága is megemlékezett az 1944 őszén sztálini munkatáborokba elhurcolt magyarokról.
Dercen a Munkácsi járás egy közel háromezres lakosságú települése. Első ránézésre semmiben sem különbözik más faluktól, de ez koránt sincs így! Lakói beszédükben, egy-egy hagyományukban, a népi értékekhez, népművészethez való ragaszkodásukban is különböznek a többi kárpátaljai falutól s annak embereitől. Persze, a lehető legjobb értelemben véve.
End of content
End of content