Két tűz között Kijev
Eredetileg 2011 decemberében kellett volna aláírni az Ukrajna-Európai Unió társulási és szabad-kereskedelmi egyezményt, de Julija Timosenko volt miniszterelnök bebörtönzése meghiúsította azt.
Eredetileg 2011 decemberében kellett volna aláírni az Ukrajna-Európai Unió társulási és szabad-kereskedelmi egyezményt, de Julija Timosenko volt miniszterelnök bebörtönzése meghiúsította azt.
Még 1996-ban, a millecentenárium évében határoztak úgy a KMKSZ Szalókai Alapszervezetének vezetői, hogy az esemény méltó megünneplésére hazahívják a községből elszármazott és a nagyvilágban szétszóródott szalókaiakat.
Gyermekkorukban indiános történeteket is „faló” olvasóink bizonyára emlékeznek még a „vasparipa” kifejezésre, amellyel – legalábbis a Karl May-regények szerint – Amerika őslakói illették a síneken robogó, füstfelhőket bodorító gőzmozdonyokból és az általuk vontatott vagonokból álló szerelvényeket.
Erről értesültünk augusztus 21-én, amikor az A-Híd és Chemimontazh magyarországi útépítő vállalatok képviselői Olekszandr Ledidával, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével találkoztak.
Csitulni látszanak az indulatok Ungváron a radvánci romatábor tervezett rendezése körül. Mint ismeretes, a Viktor Pogorelov polgármester irányította városvezetés minap kezdeményezte a radvánci városrész roma táborban szabálytalanul emelt építmények felszámolását, ez váltotta ki az ottlakók felháborodását.
A Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal épületével szemben lévő Budapest parkban nemrégiben feltűnt egy piramisra emlékeztető, lámpákkal díszített fémszerkezet, amely virágtartóként is funkcionál.
A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és Guti Alapszervezetének rendezésében augusztus 18-án a Guti Emlékparkban emlékeztek meg a helyiek Szent István király államalapításáról.
„Ha Ukrajna csatlakozik az uniós szabadkereskedelmi övezethez, az orosz–fehérorosz–kazah vámuniónak védő intézkedésekre lehet szüksége” – nyilatkozott Putyin orosz államfő csütörtökön Rosztov-na-Donu városában.
Az ukránok 76 százaléka nevezte magát hazafinak abban a felmérésben, amelyet a Research&Branding Group közvélemény-kutató cég Ukrajna függetlenségének ünnepe előtt tett közzé.
Régóta köztudott, hogy a kárpátaljai tömegközlekedésben uralkodó állapotok sok kívánnivalót hagynak maguk után. Igaz, kevesen gondolkodnak el azon, hogy az egészségügyi és műszaki előírások megsértése tragikus következményekkel járhat. A szállítók ilyen járműveket forgalomba állítva emberek százait teszik ki életveszélynek nap mint nap – írja a Karpatszkij Objektív.
End of content
End of content