Ukrajna közigazgatási reformját javasolják
Szerhij Hrinecveckij, a Régiók Pártja egyik képviselője a mostani 24 ukrajnai megye helyett 8 nagyobb közigazgatási egység kialakítását javasolja.
Szerhij Hrinecveckij, a Régiók Pártja egyik képviselője a mostani 24 ukrajnai megye helyett 8 nagyobb közigazgatási egység kialakítását javasolja.
Négyszáz jelenlévő, több tucat játék és kézműves foglalkozás, 200 liter gulyás, több száz csöröge, 12 zsák burgonyából főzött paprikás krumpli, vidámság és felszabadult jókedv – így foglalhatnánk össze azt a gyermeknapi találkozót, melyet május utolsó vasárnapján tartott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai sorban honosítják doktori fokozatukat Ukrajnában.
„Ellenőrzik a lakhatási körülményeket az Ungvári Nemzeti Egyetem 4. számú kollégiumában az Ungvári Ügyészség kezdeményezésére” – jelentette az ügyészség sajtóközpontja.
Május 23-án a határőrök 10 ezer doboz cigarettát találtak az ukrán–magyar határszakasz közelében.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet közzé tette éves jelentését, melyben a menekültek és bevándorlók jogainak tiszteletben tartását vizsgálja a 2012-es évre vonatkozóan.
A Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Intézete előterjesztette a Nyugdíjkorhatár: nemzetközi tapasztalatok és a hazai valóság c. elemző tanulmányát Ukrajnában.
„A gyermek hároméves koráig igénybe vehető gyermeknevelési szabadságon vagyok, közben részmunkaidőben dolgozom. Kérdésem az volna, hogy ha megbetegszik a gyermekem, aki miatt a gyermeknevelési szabadságot kivettem, kaphatok-e beteglapot az orvostól?”
Három kérdésben is döntésképtelennek bizonyult a Kárpátaljai Megyei Tanács a tizennegyedik ülésszak legutóbbi plenáris ülésén. A legnagyobb vitát a költségvetés módosításával kapcsolatos határozati javaslat váltotta ki.
A közlekedési ágazatban Ukrajna alkalmazkodik a nemzetközi szabványokhoz – számolt be Volodimir Kozak ukrán közlekedésügyi miniszter a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves csúcstalálkozóján Lipcsében május 23-án.
End of content
End of content