Ha a tulajdonos zaklatja a bérlőt
„Amikor állást kaptam egy ungvári vállalatnál, feleségemmel a megyeszékhelyre költöztünk. Saját házra nem futotta, így béreltünk egy kétszobás lakást, amelynek tulajdonosával szóban megállapodtunk a lakbérről.
„Amikor állást kaptam egy ungvári vállalatnál, feleségemmel a megyeszékhelyre költöztünk. Saját házra nem futotta, így béreltünk egy kétszobás lakást, amelynek tulajdonosával szóban megállapodtunk a lakbérről.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai munkatársai három helyi lakost vettek őrizetbe, akik a feltételezések szerint részt vettek az illegális bevándorlók ukrán határon való átkelésének megszervezésében.
Van-e valaki, bárki, aki képes elmagyarázni egy rahói, rákosi, técsői, beregszászi – teljesen mindegy, hol élő – gyermeknek azt, hogy a szülei azért nincsenek otthon évente akár kilenc hónapon át, mert szeretnék, ha nekik esélyük lenne egy jobb – ha nem is szebb – életre annál, mint ami nekik jutott?
Dédapámnak bőségesen kijutott szinte mindenből, amellyel a 20. század próbára tette a kárpátaljai embert.
A különös cím különösen sikeres élettörténetet is takar.
Június 19-én az Ungvári Városi Foglalkoztatási Központban kerekasztal-beszélgetést tartottak, melynek fő témája a pályakezdő fiatalok elhelyezkedése volt A lakosság foglalkoztatásáról, illetve a helyi munkaerő-piaci kínálatról elnevezésű, a közelmúltban hatályba lépett törvény tükrében.
A zöldfolyosót választó határátkelő személyek azt bizonyítják, hogy mentesek minden nyilatkozat- vagy adóköteles terméktől, valamint hogy nem rendelkeznek olyan áruval, melyet korlátozva vagy abszolút tilos behozni Ukrajnába.
A nyelvtörvényben rögzített jogainak érvényesítésére és a 2014-es országgyűlési választásokon való részvételre buzdította egyebek mellett a helyi magyarságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Választmánya múlt szombati munkácsi ülésén.
Az ungváriak gyakran panaszkodnak a belvárosi buszjáratok menetrendjére.
Az Anton Rohan vezette máramarosi küldöttség Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron találkozott Olekszandr Ledidával, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével és helyettesével, Mihajlo Popoviccsal.
End of content
End of content