Az aknaszlatinaiak nem akarnak költözni
Kerekasztal-beszélgetést tartottak a település vezetői és a lakosok között Aknaszlatinán.
Kerekasztal-beszélgetést tartottak a település vezetői és a lakosok között Aknaszlatinán.
Sokak által ismert tény, hogy a KMKSZ a huszti várban emléktáblával kíván tisztelegni nagy költőnk, Kölcsey Ferenc emléke előtt. A kerámiából készült domborművet már rég el is készítette a nagydobronyi ifj. Hidi Endre szobrászművész, rajta a költő portréja látható, illetve Huszt című epigrammájának két utolsó sora magyar és ukrán nyelven.
Az eddigi gyakorlattól eltérően, miszerint csak orvosokból álló bizottság hagyhatta jóvá az opioid fájdalomcsillapítók felírását, ezentúl a döntés joga egyedül a kezelőorvost illeti — jelentette be május 15-én Leszja Bracjuny, az Ukrán Állami Kábítószer-ellenőrző Szolgálat Társadalmi Tanácsának elnöke.
Az ukrán-magyar együttműködés hatékonyságáról és fejlesztéséről tárgyalt május 16-án a Kárpátaljai Migrációs Szolgálat vezetője, Ihor Mihajlisin a budapesti TÁRKI Társadalomkutatási Intézet képviselőivel, Szalai Boglárkával és Krisztina La-Toreval, valamint a határon átnyúló együttműködések fejlesztési alapítvány alelnökével, Oleh Pilipenkóval.
Fontos és nagy esemény történt a Fekete család s négy nehéz sorsú gyermek életében, mivel átadták a számukra az új otthont jelentő, Páli Szent Vince nevét viselő családi típusú gyermekotthont.
A técsői járási Aknaszlatina legnagyobb sós tava több mint 5 métert apadt.
Pihenőhelyek létrehozása mellett döntött május 15-i ülésén az Ungvári Városi Tanács. A határozatban olyan összejövetelek szervezését is előirányozzák, amelyekkel a vízbefúlásokat szeretnék megelőzni.
Az ukrajnai Umany városában két férfit őrizetbe vettek akik egy híd fémszerkezetét lebontották – közölte a cserkaszi rendőrség.
Az infrastrukturális fejlesztésekért felelős minisztérium olyan törvényjavaslatot készített, mely szerint a személyszállító autóbuszok maximális sebességét 100 km/órára csökkentenék, s a járműveket biztonsági övekkel szerelnék fel.
Az utóbbi időben megyénkben tapasztalt provokatív magyarellenes esetek számát gyarapítva, ismeretlen elkövetők nemrég vandál módon megrongálták a Felső-Tisza-vidéki Bustyaháza falunévtábláit.
End of content
End of content