A keleti út simábbnak tűnik, mint a nyugati
Miért jó Ukrajnának a keleti kereskedelem?
Miért jó Ukrajnának a keleti kereskedelem?
A szőlősvégardóiak folytonos szorongásban élnek, őrzik a kertjeiket, panaszleveleket írnak, készenlétben állnak, hogy megvédjék magukat. Mindez a szomszédságban élő romák miatt történik.
Olaszországban letartóztatták Mikola Melnyicsenkót, Leonyid Kucsma egykori ukrán elnök testőrségének tagját, akinek évekkel ezelőtt el kellett menekülnie hazájából, mert azt állította, hogy Kucsmának köze volt Georgij Gongadze rendszerbíráló újságíró meggyilkolásához.
Három egyéni választókerületben indít képviselőjelölteket a 2012. október 28-ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – döntött szombaton a magyar szervezet választmánya Nagyszőlősön megtartott ülésén.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint az ukrán állam 154 ezer euró kártérítést köteles fizetni annak a nyugat-ukrajnai férfinak, akit rendőrök úgy összevertek, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett.
Gajdos István beregszászi polgármesternek címzett lakossági nyílt levelet közölt július 13-i számában a Karpatszka Panorama című helyi lap. A levél tanúsága szerint a polgárok számon kérik a polgármesteren a választási ígéreteket.
Ukrajnában Andrij Kozart, a harkivi rendőrség szervezett bűnözés elleni részlegének volt munkatársát gyanúsítják a Novij Sztyil nevű harkivi lap szerkesztőjének megölésével.
Az őszi parlamenti választásokon érdekelt ukrán politikai pártok július utolsó napjaiban nyilvánosságra hozták az egyéni választókörzetekben és pártlistán indítani szándékozott jelöltjeik nevét.
Ukrán állampolgárok utaztak abban a Mercedes Sprinter típusú mikrobuszban, mely egy Mitsubishi személygépkocsival ütközve súlyos balesetet szenvedett Oroszországban, a pszkovi megyében.
A Borzsa-völgyi kisvasút egy részét leszerelik és leadják fémhulladékként.
End of content
End of content