Közélet

Az összetartozás jegyében

Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta első kihelyezett, határon túli, s ennélfogva történelmi jelentőségű ülését a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága szerdán.

Ukrajna köszönettel tartozik Lengyelországnak Csernobilért

Az ukrán nagykövet, Markiyan Malski megköszönte Lengyelországnak a 25 évvel ezelőtti, csernobili katasztrófa idején nyújtott segítséget. Az esemény apropóját az évforduló jelenti. A lengyel elnök ez alkalomból újabb támogatásról biztosította Ukrajnát, azonban sem a japán, sem a két évtizeddel ezelőtti sugárfertőzés ellenére nem tervezi Lengyelország, hogy felülvizsgálja atomprogramját.

Fehérorosz katonai küldöttség Ukrajnában

Ma, április 26-án a Jurij Zsadobin Belarusz Köztársaság hadügyminiszterének vezetésével katonai delegáció érkezik Ukrajnába. Az Ukrajnai Hadügyminisztérium sajtóosztályának közleménye szerint a látogatás keretein belül április 27-én sor kerül a hadügyminiszterek – azaz Jurij Zsadobin és Mihail Jezsel – találkozójára. A tárgyalások során az ukrajnai szakmai testület és fehérorosz küldöttség vezetői a védelmi szféra fejlesztésével kapcsolatos…

A csernobili katasztrófa 180 milliárd dolláros kárt okozott Ukrajnának

Körülbelül 180 milliárd dolláros kárt okozott Ukrajnának a csernobili atomerőmű-katasztrófa – hangsúlyozta Mikola Azarov ukrán miniszterelnök kedden, a csernobili szerencsétlenség 25. évfordulója alkalmából az ország polgáraihoz intézett üzenetében. Mint Azarov elmondta, Ukrajna az elmúlt 25 évben önállóan finanszírozta a tragédia következményeinek felszámolását, s olyan év is volt, amikor az erre elkülönített összeg elérte a költségvetés…

Ahol visszájára fordult az elszlávosítási kísérlet

Miután az első világháborúban győztes Antant-hatalmak az 1919. szeptember 10-én aláírt Saint-Germain-en-Lay-i szerződés értelmében a ma Kárpátaljának nevezett területet is a frissen megalakult Csehszlovák Köztársaságnak ítélték oda, a vidékünkön berendezkedő új államhatalom komoly erőfeszítéseket fejtett ki a magyar etnikai tömb szétdarabolására. Megyénk hegyvidéki részéről származó ruszin telepeseket költöztettek Kárpátalja délnyugati, sík vidéki részére, s szláv…

Kezdeményezés Beregszász buszmegállóinak helyreállítására

Nagyon sok turista busszal fedezi fel Kárpátalja különböző tájait, s buszon érkezik Beregszászba is. A buszmegállók ezért a városok szimbolikus kapuinak számítanak. Az ideérkezők első benyomása a városról sokszor az ott eltöltött várakozási idő alatt alakul ki. Beregszász buszmegállói azonban szomorú látványt nyújtanak – ütöttkopottak, hirdetésekkel teleragasztottak, piszkosak. A legrosszabb az, hogy a buszmegállók jogilag…

End of content

End of content