EU-Ukrajna csúcs Kijevben
Az Európai Unió vezetői részt vesznek a hétfőre Kijevbe tervezett csúcstalálkozón, de diplomaták szerint egyes tagállamok habozása várhatóan megakadályozza a társulási szerződés aláírását.
Az Európai Unió vezetői részt vesznek a hétfőre Kijevbe tervezett csúcstalálkozón, de diplomaták szerint egyes tagállamok habozása várhatóan megakadályozza a társulási szerződés aláírását.
Ünnepi közgyűléssel emlékezett meg fennállásának 20. évfordulójáról a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szombaton Beregszászon.
Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos.
Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető ügyvédje és bloggerek hevesen tiltakoztak a YouTube-on is látható, „törvényellenesen forgatott” felvétel miatt, amelyen a volt kormányfő a börtön kórházi részlegében lévő betegágyán fekszik.
Átkelve a felújításra szoruló tiszaújlaki közúti Tisza-hídon, magunk mögött hagyva a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájában, a tiszabecsi ütközetben hősiesen harcoló kurucok előtt tisztelgő turulmadaras emlékművet, majd elhaladva az utat kétfelől szegélyező diófák pompás sorfala között, elérjük a Tiszabökényt és a vele teljesen egybeépült Tiszafarkasfalvát a nagy folyam áradásaitól védő, a közelmúltban épült kereszttöltést. Ez a…
Az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, Ukrajna európai integrációjának a támogatásáról és a kárpátaljai magyarság helyzetéről is tárgyalt hétfőn Kijevben Martonyi János külügyminiszter, aki az Ukrajna és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából tett egynapos hivatalos látogatást az ukrán fővárosban.
Kárpátaljáról – Munkácsról és Ungvárról – érkeznek szüleiket elvesztett ruszin gyerekek szombaton Nagykarácsonyba, a magyar Mikulás „lakóhelyére”.
Jelenleg mintegy 3 órát kell várniuk a kamionoknak a magyar-ukrán államhatáron a záhonyi határátkelőhelyen.
A Beregszász és Asztély közötti útszakaszon egy autó sofőrje nem vette észre és elgázolta a szemközti sávban bicikliző nyugdíjast.
2012. január elsejével Magyar Köztársaságról Magyarországra változik az ország hivatalos elnevezése, amelyről az április 18-án elfogadott új alaptörvény rendelkezett.
End of content
End of content